BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Választások 2024: jönnek az első részeredmények – vannak meglepetések

Néhány perccel ezelőtt nyilvánosságra hozták az elő hivatalos számokat a 2024-es önkormányzati választásról.

Néhány perccel ezelőtt megjelentek az első részeredények a Nemzeti Választási Iroda honlapján. Fontos hangsúlyozni, hogy ezek egyelőre csak az önkormányzati választást mutatják, az európai parlamenti voksok feldolgozására 23 óráig várni kell.

Salgótarján, 2024. június 9. Urnazárás az önkormányzati, európai parlamenti (EP-) és nemzetiségi választásokon a salgótarjáni József Attila Művelődési és Konferencia Központban kialakított 18. számú szavazókörben 2024. június 9-én.
Választások 2024: jönnek az első részeredmények – vannak meglepetések / Fotó: Komka Péter

Mindenesetre a helyhatósági választás komoly izgalmakat mutatnak,

és meglepetésekben sincs hiány.

Az alábbi listát folyamatosan frissítjük a friss adatokkal. Fő szabály szerint azokról a részeredményekről számolunk be, amelyek legalább 10 százalékos feldolgozottság mellett születtek. Első körben lássuk, hogy áll a főváros.

  1. A fővárosban 31 százalékos feldolgozottságnál Vitézy Dávid 48,5 százalékkal vezet Karácsony Gergely előtt, a főpolgármester most 46 százalékot tudhat magáénak.
  2. Budapesten a VI. kerületben a jelenlegi polgármester, Soproni Tamás vezet 3,33 százalékos feldolgozottságnál 65,5 százalékos eredménnyel kormánypári kihívója előtt.
  3. A főváros VIII. kerületében is a jelenlegi vezetés, Pikó András vezet 51 százalékkal alig 2 százalékos feldolgozottságnál. Itt azonban szorosabb verseny látszik egyelőre, a fideszes Sára Botond 44 százalékon áll.
  4. Ferencvárosban sem látszik egyelőre földindulás: Baranyai Krisztina vezet 10 százalékos mutatónál közel 43 százalékkal, de nincs sokkal lemaradva tőle a fideszes Gyurákovics Andrea (32 százalék).
  5. A XII. kerületben mindenképpen új polgármester következik, miután Pokorni Zoltán visszavonult. Hétszázalékos feldolgozottságnál a kutyapárti Kovács Gergely vezet 51 százalékkal, a kormánypárti Fonti Krisztina 41 százalékot szerzett eddig.
  6. Valószínűleg senkit nem döbbent meg, hogy Tóth József 10 százalék közeli feldolgozottságnál 76 százalékos részt tudhat magáénak a XIII. kerületben.
  7. A XVI. kerületben a fideszes Kovács Péter vezet csaknem 55 százalékkal 15 százalékos feldolgozottságnál.
  8. A XVII. kerület azért is érdekes, mert a fideszes Horvát Tamás 23 százalékos feldolgozottságnál 46 százalékkal vezet a Tisza Párt jelöltje, Dálnoki Áron előtt, aki egyelőre 16 százalékot kapott.
  9. Budapesten a XX. kerületben vezet Szabados Ákos független, de fideszes támogatottságú polgármester, de nagyon. Nagyjából 36 százalékos állásnál 50 százalékon áll.
  10. Még mindig Budapest, ezúttal a XXIII. kerület. Itt is az eddigi vezető, Bese Ferenc (független, de fideszes támogatottsággal) áll az élen: 25 százalékos feldolgozottságnál 49 százalékkal.

Nemcsak Budapest tartogat izgalmakat, hanem a magyar vidék is.

  1. Debrecenben a regnáló polgármester, Papp László 48 százalékos támogatottsággal vezet utcahosszal, 53 százalék körüli a feldolgozottság.
  2. Győrben hihetetlen éles a verseny a jelenlegi fideszes polgármester, Dézsi Csaba és kihívója, Pintér Bence között. Dézsi Csabánál a minimális előny, de mindketten nagyjából 30 százalékon állnak 47 százalékos feldolgozottságnál.
  3. Van egy kvázi végeredmény is: Hódmezővásárhelyen nem sikerült a kormánypártoknak leváltaniuk Márki-Zay Pétert. A polgármester 94 százalékos feldolgozottságnál 55 százalékon áll. Grezsa István 38 százalékot ért el.
  4. Kaposváron viszont a fideszes Szita Károlytól nem lehet már elvenni a győzelmet: 86 százalékos mutatónál 52 százalékon áll, riválisa 22 százalékkal bír.
  5. Hasonló a helyzet Esztergomban: a fideszes Hernádi Ádám 82 százalékos feldolgozottságnál 70 százalékon áll.
  6. Békéscsabán Szarvas Péter eddigi polgármester a Tisza Pártot és az összellenzéki jelöltet is megverte: 62 százalékot kapott 94 százalékos aránynál.
  7. Dunaújvárosban viszont nem sikerül fordítania a kormánypártoknak, Pintér Tamás 69 százalékon áll 61 százalékos feldolgozottságnál.
  8. Kecskeméten is lényegében eldőlt: a fideszes polgármester, Szemereyné Pataki Klaudia 43 százalék felé közelít 83 százalékos állásnál. Riválisa 30 százalék alatt van.
  9. Miskolc újra fideszes település lesz: Tóth-Szántai József 88 százaléknál 40 százalék fölött teljesített, miközben az összellenzéki jelölt 22 százalékot szerzett.
  10. Nyíregyházát is megtartotta a Fidesz, Kovács Ferenc 46 százalékkal nyert.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.