BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ezekben a munkakörökben maradhat kötelező az alkalmasság orvosi vizsgálata – itt a lista

Szeptembertől megszűnik a kötelező munkaalkalmassági vizsgálat.

A belügyminisztérium által publikált dokumentum szerint szeptember 1-jétől számos munkakörben megszűnne a kötelező orvosi vizsgálat. Az új rendelettervezet meghatározza azokat a foglalkozásokat – összesen 12 munkakört –, amelyek esetében a munkára való alkalmasság megállapításához mindenképp orvosi vizsgálat szükséges. 

Female,Doctor,Consulting,With,Overweight,Patient,,Discussing,Test,Result,In
Szeptembertől megszűnik a kötelező munkaalkalmassági vizsgálat / Fotó: Shutterstock

Ezek közé tartoznak a fokozott baleseti veszéllyel járó tevékenységek, például a magasban végzett munkák, a bányászat, illetve az erősáramú villamos berendezésekkel kapcsolatos feladatok. Továbbá a terhelő munkahelyi klímában, ionizáló sugárzásnak kitett környezetben vagy veszélyes kémiai anyagokkal dolgozók számára is kötelező marad a vizsgálat.

A járványügyi szempontból kiemelt munkakörök – egészségügyi intézmények, óvodák, bölcsődék, valamint az élelmiszer-előállítás és -forgalmazás – esetében is megmarad a kötelező orvosi ellenőrzés. A tervezet kitér olyan specifikus területekre is, mint a tüdőfibrózist okozó poroknak kitett munkakörök vagy az éjszakai műszakban végzett munka.

Összesen 12 munkakör esetében marad a kötelező vizsgálat:

  • Fokozott baleseti veszély

Két méternél magasabban végzett munka, föld alatti bányászati, kőolaj- és földgázbányászati mélyfúrási munkakörök. Az ipari robbantóanyagok gyártásával, tárolásával, szállításával és felhasználásával kapcsolatos munka. Erősáramú villamos berendezéseken feszültség alatti, feszültség közelében és veszélyes közelségben végzett munkák. 

Feszültség alatti munkavégzéssel járó munkakörök (FAM), egyéb feszültség alatt végzett tevékenységek. Mozgó munkaeszközök, munkaeszközök mozgó elemei, haladó (mozgó) termékek, alapanyagok, félkész és késztermékek mellett vagy közelében végzett munka.

  • Terhelő munkahelyi klíma (meleg, hideg) 

A munkahely melegnek minősül: ha a szabadtéri munkahelyen a napi középhőmérséklet legalább egy napig meghaladja a 25 fokot, és az országos tiszti főorvos a hőség miatt a figyelmeztetést vagy a hőségriasztást kiadta. 

Zárt térben: ha a munkahelyi klíma a munkahelyen a 24 fokos hőérzetet (korrigált, effektív hőmérséklet) meghaladja. A munkahely hidegnek minősül, ha a hőmérséklet a munkaidő 50 százalékánál hosszabb ideig, szabadtéri munkahelyen a plusz 4 fokot, illetve zárt téri munkahelyen a plusz 10 fokot nem éri el.

  • Ionizáló sugárzás

Sugárveszélyes munkahelyen, például bizonyos szabvány szerinti ipari izotóplaboratóriumokban, orvosi izotóplaboratóriumokban.

  • Mesterséges optikai sugárzás (például lézer) 

Nem koherens optikai sugárzások (UV-A, UV-B, UV-C, IR-A és IR-B), valamint lézeroptikai sugárzások. A munkavállalókat érő mesterséges optikaisugárzás-expozícióra vonatkozó, minimális egészségi és biztonsági követelményekről szóló jogszabály melléklete szerinti expozíciós határértékeket meghaladó expozícióval járó tevékenységek.

  • Kémiai kóroki tényezőnek kitett munkakörök

Minden olyan munkahelyen, ahol a dolgozót veszélyes anyag és veszélyes keverék (ideértve a rákkeltő, mutagén és reprodukciót károsító anyagokat is) hatása érheti.

  • Járványügyi érdekből kiemelt munkakör

Egészségügyi intézményekben az újszülöttek, koraszülöttek, csecsemő- és gyermekbetegek ellátásával kapcsolatos valamennyi munkakör; óvodákban, bölcsődei ellátást biztosító intézményekben, szolgáltatásokban, csecsemő- és gyermekotthonokban csecsemők, illetve a gyermekek ellátásával kapcsolatos valamennyi munkakör. 

Közfogyasztásra szánt élelmiszer (beleértve az ételt, italt) előállításával, valamint forgalmazásával (kivéve a csomagolt élelmiszerek és a nyers zöldség-gyümölcsfélék szállítását, tárolását) foglalkozó, továbbá ilyen munkahelyeken tisztítást, takarítást végző személy.

  • Tüdőfibrózist okozó poroknak vagy azbesztártalomnak kitett munkakörök

Az építőiparban, mezőgazdaságban vagy bármely egyéb területen lehetnek ilyen munkahelyek.

  • Biológiai kóroki tényezőnek kitett munkakörök

Egészségügyi és szociális ellátásban végzett munkák, beleértve az elkülönítő, valamint a kórbonctani részlegeket; klinikai, állatorvosi diagnosztikai laboratóriumokban végzett munkák; szennyvíztisztító berendezésekben, járható szelvényű szennyvízelvezető művekben végzett munkák; hulladékmegsemmisítő, -ártalmatlanító létesítményekben végzett munkák.

  • Éjszakai műszakban végzett munka

Ide számít a 22:00 és 6:00 között teljesített munkavégzés.

Ezeken kívül kötelező lehet a munkaalkalmassági orvosi vizsgálat:

  • A zajos munkahelyeken, ahol a zaj a felső beavatkozási határértéket meghaladja.
  • Vibrációval járó munkahelyeken (helyileg ható és/vagy egész test) prevenciós határértéket meghaladó esetben.
  • Ahol kézi tehermozgatást végeznek 10 kilogramm felett.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.