BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
jacht

A szuperjacht gyártója szerint emiatt süllyedhetett el Mike Lynch luxushajója

A luxushajót gyártó cég vezetője alaposan megvizsgálta Mike Lynch tragédiájának körülményeit. A szakértő meggyőződése szerint a szuperjacht csakis amiatt süllyedhetett el, mert valaki nyitva hagyott egy ajtót, a tragédiát pedig emberi hibák sorozata okozhatta.

Kizárólag emberi hiba okozhatta Mike Lynch luxushajójának elsüllyedését – állítja a szuperjachtot gyártó cég vezérigazgatója. Mike Lynch technológiai mágnás hajója Szicília partjainál süllyedt el néhány hete, fedélzetén 22 személlyel, akik közül heten meghaltak, köztük az üzletember és a 18 éves lánya is.

jacht
luxusjacht
szuperjacht
Mike Lynch szuperjachtja amiatt süllyedhetett el, mert valaki nyitva hagyott egy ajtót, a tragédiát emberi hibák sorozata okozhatta / Fotó: AFP

Úgy vélik, hogy a tragédiát egy viharos széllökés okozta, amely felborította a Bayesian jachtot.

„Az első gondolatom az volt, amikor olvastam a süllyedés hírét, hogy a probléma lépett fel a hajó irányításával, vagy hogy a hajótest esetleg egy sziklának ütközött – magyarázta Giovanni Costantino, a Bayesian gyártóját, a Perini Navit birtokló olasz Sea Group vezérigazgatója a The Guardiannak. – De amikor az utasok azt mondták, hogy nem hallottak hangos zajt a fedélzeten, ami azt jelentette volna, hogy a jacht zátonyra futott, rájöttem, hogy egy nyitva hagyott ajtó miatt áradhatott víz a hajótestbe. A Bayesian máshogy nem süllyedhetett el.”

Emberi hibák sorozata miatt süllyedhetett el Mike Lynch szuperjachtja

A cégvezető a vizsgálódása után arra jutott, hogy a luxushajó horgonyzott az erős szél feltámadásakor, ami a jachtot ezért az oldalára billenthette. Azon a részen van egy oldalsó lejáró a hajóba, ahonnan nyílik egy másik a gépházba. Ha ez utóbbi „nyitva volt, az azt jelenti, hogy a víz a gépházba is bejutott, ami az elkerülhetetlen süllyedést okozta”. A tragédia ezután 13 perc alatt bekövetkezett.

Costantino szerint egy ilyen jacht még a felszínen marad, ha csak egy rekeszt áraszt el víz. Ezért is 

biztos abban, hogy a hajó belsejét és a gépházát is elöntötte a víz. 

Costantino el tudja képzelni, hogy a legénység élete legrosszabb pillanatát élheti át, azonban nem kezelték jól a helyzetet, és „emberi hibák láncolatát” hozták létre.

A szuperjachtot 2008-ban bocsátották vízre, és 2014-ben került Lynch tulajdonába. A Perini Navi hajógyártó 2021 februárjában csődöt jelentett, majd néhány hónap múlva az olasz Sea Group 80 millió euróért felvásárolta. Costantino cége nem vállal felelősséget a Perini Navi által a felvásárlás előtt épített hajókért, így a Bayesianért sem.

A cégvezető arra is rámutatott, hogy a Bayesiantól 150 méterre horgonyzott egy másik, 1957-ben épült hajó, amely nem rendelkezhet olyan biztonsági rendszerrel, mint a luxusjacht. A holland vitorlásban azért nem keletkezett kár, mert a legénysége jól felkészítette a viharra, sőt még segítséget is tudtak nyújtani.

Costantino azt sem érti, hogy az időjárás-előrejelzéseket miért nem vette komolyan a Bayesian legénysége, és miért nem segítettek menekülni a kabinokban rekedt utasoknak, amikor már látták, hogy menthetetlen a szuperjacht.

Az olasz ügyészek is úgy látják, hogy a Bayesian elsüllyedést akár emberi mulasztás is okozhatta, mindazonáltal csak akkor tudnak bármi biztosat kijelenteni, ha a roncsot kiemelték a vízből, és alaposan átvizsgálták. Az ügyészség emberölés és hajóbaleset miatt a legénység három tagja ellen indított nyomozást, köztük a jacht kapitánya, az 51 éves új-zélandi James Cutfield, a gépházért felelős hajómérnök Tim Parker Eaton és a matróz Matthew Griffith ellen.

Luxusjachtbaleset Olaszországban: akinek köze volt az amerikai világmultival szembeni perhez, mind meghalt vagy eltűnt

Mintha elátkozták volna a Bayesian vitorlást. Pontosabban nem is a hajót, hanem az azon ünneplő társaságot. Pontosabban nem is csak a hajón ünneplő társaságot, hanem azokat, akik Mike Lynch brit milliárdossal együtt érintettek voltak a Hewlett-Packard által indított büntetőperben. A luxusjachtbaleset háttere már-már hátborzongató.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.