BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
20230421 BékéscsabaSzombaton reggel hat óráig tartott a Speedmarathon, mely keretében az összes traffipaxot bevetették Békésben is a rendőrök.Fotó: Bencsik Ádám BÁ Békés Megyei HírlapKépen: Pleskonics Zsolt István, rendőr őrmester

Veszélybe került a Waze – hadjáratot indíthatnak a rendőrök a jelzett traffipaxok miatt

Több országban már tilos információt közölni arról, hol vadásznak gyorshajtókra a rendőrök. Ezúttal Spanyolországban lépnek fel a traffipaxokat leleplezők ellen. Ugyanakkor kiderült az is, hogy a magyar rendőrök sem nézik jó szemmel a lesben álló kollégák leleplezését, ezért új sebességmérő-megoldások bevezetésén dolgoznak.

Spanyolországban elkezdték büntetni azokat, akik információkat osztanak meg az interneten a traffipaxozó rendőrökről. Többek között a Waze GPS telefonos navigációs alkalmazás lehetővé teszi, hogy a felhasználók jelezzék egymásnak, ha valahol a rendőrök traffipaxot állítottak fel. A spanyoloknál elkezdték bírságolni azt, aki ilyen figyelmeztetést tesz közzé – a bűnözés és terrorizmus elősegítésére hivatkozva.

20230421 BékéscsabaSzombaton reggel hat óráig tartott a Speedmarathon, mely keretében az összes traffipaxot bevetették Békésben is a rendőrök.Fotó: Bencsik Ádám BÁ Békés Megyei HírlapKépen: Pleskonics Zsolt István, rendőr őrmester
A rendőrök nem értékelik, hogy a Waze-alkalmazásban leleplezik a lesben álló traffipaxokat / Fotó: Bencsik Ádám / Békés Megyei Hírlap

A Waze-től már a Google Maps is átvette a traffipaxok jelzésének lehetőségét, ami az autósoknak nagyon nagy segítség. Több országban viszont jogellenes ezeknek az információknak a megosztása, legyen szó sebességmérő eszközről, vagy megállításos közúti ellenőrzésről. A spanyol Coruna városban két személyt meszeltek el, amiért megosztották a rendőrök helyzetét – írta meg a Közlekedésbiztonság.hu. Az egyik esetben egy „népszerű telefonos alkalmazásban” jelezték az ellenőrzést végző zsaruk helyzetét, a másikban pedig egy WhatsApp-csoportban információkat megosztó személy kapott bírságot. A spanyol rendőrök a büntetéseket arra a jogszabályra hivatkozva szabták ki, ami tiltja „a hatóságok és azok képviselőinek személyes és szakmai adatainak közzétételét”.

A rendőrök szerint a traffipaxok leleplezése pusztán a gyorshajtókat segíti, hogy elkerüljék a bírságot, továbbá a bűnözőket és terroristákat, akik így elmenekülhetnek a közúton ellenőrzést végző szervek elől.

A Corunában történt bírságolások után Spanyolország-szerte elkezdtek vadászni a traffipaxokat leleplezőkre.

Az Infostart azt írja, hogy a magyar rendőrök szemét is szúrja a Waze-alkalmazás. Az ORFK balesetmegelőzési osztályvezetője, Berzai Zsolt elmondta, 

Magyarországon évekkel ezelőtt megszüntették azt a gyakorlatot, hogy a rendőrség előre megjelöli a mobil traffipaxok helyzetét. Ennek az az oka, hogy a bűncselekményt elkövetők ne kerülhessék el a bűnetetést.

„A szolgáltatás hamis biztonságérzetet ad azoknak, akik szeretnek »tempósan közlekedni«. A rendőrség ma már korántsem csak a fix sebességmérő kapuknál és rendőrség feliratú autókból méri a közlekedők sebességét. A legmodernebb eszközöket használják, amikkel menet közben a szembe haladók sebességét mérik olyan civilnek látszó személygépkocsikban, sőt, olykor kamionokban is, amelyekről sokszor még a gyakorlottak sem mondják meg, hogy a rendőrség járművei” – idézte az Infostart az alezredest.

Európában egyébként 

  • Németországban, 
  • Ausztriában és 
  • Franciaországban is 

tilos a traffipaxozó rendőrök helyzetének megosztása.

Traffipax: a rendőrség elmondta, hol számíthatunk sebességmérése

Bár a KRESZ lehetővé teszi, hogy gyakorlatilag bárhol állhat a traffipax és a sebességmérő autó – még ott is, ahol a járművek megállása vagy várakozása tilos –, a rendőrség mégsem él ezzel a lehetőséggel. Szerintük ennek oka részben a közlekedésbiztonság szem előtt tartása, másfelől az állampolgárok és a rendőrség közötti bizalom erősítése.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.