BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

A Kreml idegeit borzolgatja Delhi - indiai lőszerek kerültek Ukrajnába

Repedezik a Moszkva–Delhi-tengely, a barátok akár ellenségekké is válhatnak.

Alapvetően nem arról van szó, hogy Ukrajna Indiából vásárolna lőszert, hanem korábban indiai muníciót vásárló európai országok irányították át Ukrajnába a megrendelt mennyiséget. 
A helyzet ugyan különböző, de az eredmény ugyanaz: a fronton Indiában gyártott töltényekkel ölhetik meg az orosz katonákat. Ez a tény bizonyára az egekbe küldi Putyin orosz elnök vérnyomását, ugyanis az utóbbi időben egyre szorosabb lett Moszkva és Újdelhi kapcsolata. Elég csak arra gondolni, hogy 

Kína mellett az orosz gáz legnagyobb vásárlója India. Ezzel valószínűleg tisztában is vannak a feltörekvő gazdaság tisztviselői, ugyanis a szállításokat a Kreml tiltakozása ellenére sem függesztették fel.

Fotó: AFP

Régi történet

Az indiai fegyverexportszabályok 

a fegyverek használatát a bejelentett vásárlóra korlátozzák, aki jogosulatlan transzfer esetén a szerződés megszűnését kockáztatja 

– azonban egyelőre úgy tűnik, nem történt semmi következmény. Erre utal, hogy Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és indiai kollégája júniusi találkozóján már felvetette a kérdést, de választ nem kapott. Emellett a történetet felgöngyölítő Reuters hírügynökséget sem méltatta válaszra sem a Kreml, sem az indiai minisztérium. Ugyanakkor januárban még tagadta a fegyverszállítást az indiai külügyi tárca szóvivője.   
A Reuters nevük elhallgatását kérő informátorai azt mondták, hogy 

az exportált mennyiség legfeljebb egy százalékát gyárthatták Indiában,

de Delhi figyeli a helyzetet. Az indiai Yantra lőszergyártónál reményüket fejezték ki, hogy mihamarabb visszanyerhetik partnerüket.

Kállai-kettős

A közelmúltban Delhi és Washington is megerősítette együttműködését, ugyanis mindkettőjük legfőbb ellensége Kína. Ugyanakkor Delhi évtizedek óta Moszkva legfőbb fegyverszállítója, mitöbb Narendra Modi miniszterelnök megtagadta, hogy csatlakozzon a szankciókhoz. 
A képet tovább bonyolítja, hogy

India Európában is lát üzleti lehetőséget: kihasználnák, hogy az európai országok fegyverkészlete – Ukrajna támogatása miatt – jócskán lecsökkent.  

Közben a helyzet nem javul a fronton, Ukrajna súlyos lőszerhiánnyal küzd.  

Beszéljenek a számok!

India valamivel több, mint 3 milliárd dollár értékben exportált fegyvereket 2018–2023 között, a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet agytrösztje szerint. A védelmi miniszter azt mondta, hogy csak tavaly a védelmi export meghaladta a 2,5 milliárd dollárt, és 2029-re ezt körülbelül 6 milliárd dollárra szeretnék növelni.
A vámnyilvántartások azt mutatják, hogy a 2022. februári invázió előtti két évben három nagy indiai lőszergyártó – a Yantra, a Munitions India és a Kalyani Strategic Systems – mindössze 2,8 millió dollár értékben exportált hadianyag-alkatrészeket Olaszországba és a Cseh Köztársaságba, valamint Spanyolországba.

Arzan Tarapore, a Stanford Egyetem indiai védelmi szakértője szerint

Delhi fegyverexportjának növelésére irányuló erőfeszítéseit az ukrajnai háború folyamatosan fűti, 

és a 

közelmúltban valóban előfordulhatott néhány jogsértés.

Olasz meló

A tőzsdén nem jegyzett olasz védelmi vállalkozó, a Meccanica per l’Elettronica e Servomeccanismi (MES) valóban küldött indiai gyártású lövedékeket Ukrajnába, ugyanis a MES a Yantra legnagyobb külföldi ügyfele. A cégnél nincs 

kapacitásuk a tüzérségi lövedékek tömeggyártásához, így az üres töltényhüvelyeket megveszik, és megtöltik robbanószerrel

– mondta a társaság vezérigazgatója. Ugyanakkor ez bevett gyakorlat Európában – több cég is rendelkezik ún. töltési képességgel.   
A vámadatok szerint az indiai cég 35 millió dollár értékben szállított az L15A1 kódjelű töltényhüvelyekből egy meg nem nevezett olasz cégnek 2022 februárja és 2024 júliusa között. 2024 februárjában pedig a brit Dince Hill fegyvergyártó – amelynek menedzsmentjében MES-tisztviselők is vannak –, 6,7 millió dollárnyi lőszert exportált Olaszországból Ukrajnába.

Indian Army Soldiers In Kashmir
Indian army soldiers load their weapons before CASO Cordon And Search Operation drill in South Kashmir's Kulgam District, Jammu and Kashmir, India on 28 March 2022. (Photo by Nasir Kachroo/NurPhoto) (Photo by Nasir Kachroo / NurPhoto / NurPhoto via AFP)
Indiai ktonák – a fegyverekbe lőszer is kell / Fotó: AFP

Spanyol szál

Egy másik esetben Oscar Puente spanyol közlekedési miniszter osztotta meg a közösségi médiában, hogy új lapot nyit meg májusban egy cseh végfelhasználói megállapodás, amely engedélyezte a 120 milliméteres és 125 milliméteres lőszerlövedékek átadását a Munitions Indiától a Czech Defense Systems fegyverkereskedőhöz.
Közben a Borkum, egy indiai gyártmányú fegyvereket szállító hajó is megállt spanyol kikötőkben, és a hivatalos papírok szerint Izraelbe szállított fegyvereket, ugyanakkor az El Mundo spanyol lap szerint a valós úti cél Ukrajna volt – ezt azóta több spanyol forrás is megerősítette.

Ideges oroszok

Nem kell hozzá nagy képzelőerő,

az indiai fegyverszállítások pillanatok alatt tönkreteszik majd az indiai–orosz viszonyt.

Eddig az indiai fegyverek 60 százalékát Oroszország vásárolta, és sokat elárul a két ország jó viszonyáról, hogy júniusban Modi újraválasztása utáni első útja Moszkvába vezetett. Ugyanakkor az elemzők szerint Delhinek még akkor is megéri áttételesen támogatni Ukrajnát, ha megromlik a viszony Oroszországgal. 
Walter Ladwig, a londoni King’s College dél-ázsiai biztonsági szakértője szerint 

India meg tudja mutatni a Nyugatnak, hogy nem áll teljes mértékben Oroszország oldalán, és nem Moszkva irányítja Delhi döntéseit.


 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.