BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Brit fegyverstop: Izraeltől jelentős katonai támogatást von meg az Egyesült Királyság

A brit vezetés szerint Izraelben több fegyvert is olyan tevékenységekre használnak, amelyek sértik a nemzetközi jogot. Az Egyesült Királyság ennek fényében úgy döntött, hogy több fegyverexport engedélyét is felfüggeszti.

Az Egyesült Királyság  felfüggeszti egyes fegyverek szállítását Izraelbe – jelentette be Keir Starmer. A brit miniszterelnök azzal magyarázta a döntést, hogy a szóban forgó fegyvereket a nemzetközi jog megsértésére használhatják. David Lammy külügyminiszter elmondta a törvényhozóknak, hogy a döntés körülbelül 30-ra vonatkozik a 350 meglévő exportengedélyből.

Israel-Palestine Conflicts West Bank, Izrael, Egyesült Királyság
Brit fegyverstop: Izraeltől jelentős katonai támogatást von meg az Egyesült Királyság / Fotó: Middle East Images via AFP

A Magyar Nemzet szerint ezek olyan felszerelések, amelyek „értékelésük szerint a jelenlegi gázai konfliktusban használhatók”, beleértve a katonai repülőgépek, helikopterek és drónok alkatrészeit, valamint a földi célzáshoz használt tárgyakat.

A döntés nem „az ártatlanság vagy a bűnösség megállapítása” volt arról, hogy Izrael megsértette-e a nemzetközi jogot, és nem fegyverembargóról van szó

– mondta Lemmy. Yoav Gallant izraeli védelmi miniszter az X-en reagált a fejleményekre: „Mélységesen elkeseredve értesültem az Egyesült Királyság kormánya által az izraeli védelmi létesítményeknek szóló exportengedélyekre vonatkozó szankciókról. Ez akkor történik, amikor hét különböző fronton vívunk egy háborút – egy háborút, amelyet egy vad terrorszervezet indított, provokálatlanul. Abban az időben, amikor hat túszt gyászolunk, akiket a Hamász hidegvérrel kivégzett gázai alagutakban. Abban az időben, amikor azért küzdünk, hogy 101 túszt hazahozzunk.”

Netanjáhú mossa kezeit, de a tüntetők szerint elárulta Izraelt

Benjámín Netanjáhú szerint nem felelős azért, hogy a Hamász terroristái több túszt megöltek. „Mélységesen bánom, őszintén sajnálom, hogy nem hoztuk vissza őket” – jelentette ki a miniszterelnök, ugyanakkor tagadta, hogy azért ölték volna meg őket, mert Izrael ragaszkodott a Philadelphia-folyosó feletti ellenőrzés megtartásához.

Több mint ezer tüntető vonult az utcára Tel-Avivban, 

hogy követelje a Gázában fogva tartott túszok azonnali szabadon bocsátását. Az utcákon demonstrálók dobszó kíséretében skandálták követeléseiket, és forgalmi dugót okoztak, miközben poszterekkel hívták fel a figyelmet a még fogságban lévő túszokra. A demonstrálók nem hajlandók lemondani azok megmentéséről, akiket továbbra is fogva tart az Irán által támogatott terrorszervezet, a Hamász, és akiket szerintük cserbenhagyott Izrael vezetése.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.