BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
mark rutte jens stoltenberg

Őrségváltás a NATO élén: forrongó világban váltja Stoltenberget a volt holland miniszterelnök

Tíz év után vezetőt vált a katonai szövetség. Mark Rutte kritikus pillanatban veszi át a gyeplőt, amikor a Nyugatnak egyszerre több regionális konfliktust kell kezelnie saját gazdasági és politikai problémáik mellett.

Kedden Brüsszelben ünnepélyes rendezvénysorozattal tervezik a NATO őrségváltását: Jens Stoltenberg, aki 2014 óta vezeti a szövetséget, lemond a volt holland miniszterelnök, Mark Rutte javára – írta a Deutsche Welle.

mark rutte jens stoltenberg
A tíz évig szolgáló Stoltenberg helyét a holland Mark Rutte veszi át a NATO élén / Fotó: ANP via AFP

Rutte kinevezése már hónapokkal ezelőtt eldőlt, a kézfogás és koszorúzás a NATO-székházban, valamint a szövetség nagyköveteivel tartott találkozó, amelyen hivatalosan is átveszi a pozíciót Stoltenbergtől, csak szimbolikus.

A holland politikus kritikus pillanatban veszi át a vezetést, amikor a Nyugat védelmi együttműködésére a geopolitikai feszültségek terjedése mellett óriási szükség van.

Az észak-amerikai, európai és nyugat-ázsiai országok katonai szövetsége előtt számos kihívás áll, amelyek listája a közeljövőben tovább bővülhet:

  • a lassan ezer napja tartó orosz–ukrán háború;
  • a néhány napja Libanonra is átterjedő közel-keleti konfliktus;
  • valamint az USA és Kína közti kereskedelmi háború; amely több csendes-óceáni országot magával ránthat.

A szudáni forrongás miatt még több menekült indulhat el

Ezekkel párhuzamosan a szudáni konfliktus tovább fokozhatja az európai menekültválságot, több nyugat- és közép-afrikai ország pedig szintén a háború felé tart, amely megzavarhatná a Nyugat nyersanyag-ellátását.

A novemberi amerikai elnökválasztás pedig belülről törheti meg a szövetséget, mivel a NATO legerősebb tagjaként az USA részvétele kulcsfontosságú minden közös akció sikeréhez.

Stoltenberg abban az évben vette át a katonai szövetség vezetését, amikor Oroszország annektálta a Krím félszigetet, amely később az ukrajnai invázióba torkollott. Hivatali ideje alatt azonban több sikert is elért a NATO keleti és északi bővítésében, valamint a közös védelmi projektek megszervezésében is.

A norvég politikusnál csak Joseph Luns holland diplomata szolgált hosszabb ideig, aki 12 évig vezette a szövetséget.

Orbán Viktor kész támogatni Mark Rutte jelölését a NATO főtitkári posztjára

Mark Rutte biztosította a magyar kormányfőt: NATO-főtitkárként az lesz a célja, hogy minden szövetségest azonos szintű megértéssel és tisztelettel kezeljen.

 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.