BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vonatbaleset: megszólalt a MÁV a Keletinél történt kisiklásról

Ismét a Keleti pályaudvarnál siklott ki egy szerelvény. A MÁV vezérigazgatója elmondta a részleteket a vonatbalesettel kapcsolatban: senki nem sérült meg, dolgoznak a helyreállításon.

Hétfőn hajnalban a Keleti pályaudvaron egy alacsony sebességgel haladó mozdony egy tengellyel kisiklott a pályáról. A vonatbaleset fennakadásokat okozott a vasúti közlekedésben.

20240826_MAV_015_VZ
vonatbaleset, kisiklás
Az augusztusi vonatkisikláshoz képest ezúttal kisebb a baj / Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója hétfőn délelőtt egy Facebook-bejegyzésben közölt részleteket az esetről. Elmondta, hogy a balesetben egy szerelvényvonat volt érintett, amely utast nem szállított, sőt, a közelében sem tartózkodtak utasok, így senki sem sérült meg. A mozdonyvezető észlelte a pályahibát, és ennek megfelelően cselekedett, ő is sértetlenül megúszta a kisiklást.

„A baleset kapcsán érthetően jut eszébe mindenkinek az augusztusi, jóval súlyosabb siklásos baleset, amely szintén a Keleti pályaudvarnál történt. A két esetnek azonban műszaki értelemben nincs köze egymáshoz, hiszen az akkori balesetért felelős csavarokat azóta minden indokolt helyen átvizsgáltuk és az állapotuktól függetlenül, pusztán a koruk alapján cseréltük” – írta posztjában Hegyi.

Elárulta, hogy a mostani baleset okait alaposabb vizsgálatnak kell tisztáznia, de az már látszik, hogy más áll a hátterében, az egyik csúcssín tört el. A MÁV-vezér elismerte, hogy az utasoknak az a fontos, hogy biztonságban és a tervezett időben juthassanak el az úti céljukba, ezen már most is dolgoznak a vasúttársaság szakemberei.

Emlékeztetett, hogy már megszületett a döntés arról, hogy jövőre végrehajtják a Keleti-programot, amelyben a pályaudvar teljes váltókörzetét felújítják.

Ezekhez a komplex munkálatokhoz egy időre a pályaudvar forgalomból történő kizárására is szükség lesz.

Ameddig ennek végrehajtására nem kerül sor, az eddiginél gyakoribb, alaposabb vizsgálatokkal és szigorú biztonsági intézkedésekkel tesz a MÁV azért, hogy az ilyen és ehhez hasonló balesetek megelőzhetők legyenek, vagy mint ebben az esetben, a hatásuk minimalizálható legyen.

Bejegyzését azzal zárta, hogy a kollégái megfeszített tempóban dolgoznak azért, hogy a forgalom mielőbb helyreállhasson a Keleti pályaudvarnál.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.