BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mozgalmas féléven van túl az easyJet

A légitársaság a Covid-19 járvány árnyékában is meggyőző első félévi eredményeket tudott elérni, derült ki közleményükből.

Az easyJet beszámolója szerint határozott intézkedésekkel szállt szembe a Covid-19 által jelentett kihívásokkal:

  • csökkentette a költségeit
  • jelentősen visszafogta a tőkekiadásait, ugyanakkor megőrizte flottája kimagasló rugalmasságát
  • a cég már eddig is kb. 1,7 milliárd GBP forrásra tett szert, és a véglegesített eladási és visszlízing-tranzakciók révén várhatóan további 200-350 millió GBP forráshoz jut még.
  • Emellett a társaság bejelentette, hogy zárt körű tőkeemelés révén tovább javítja stabil likviditási pozícióját és befektetési minőségű mérlegét. Június 22-én, a tőkeemelésből és a hátralévő eladási és visszlízing-tranzakciókból származó bevételt nem számítva a készpénzállomány kb. 2,4 milliárd font volt.

    Hozzátetették:

    a 2020 március 31-én véget ért hat hónap során az utaslétszám 3,0 millióval (7,4 százalékkal), 38,6 millióra csökkent a Covid-19 vírus miatt.

    Fotó: AFP

    Kiemelték, hogy a Covid-19 vírushoz kapcsolódó, jelentős számú márciusi járattörlés következtében a kapacitás 17,6 százalékkal csökkent.

    A kihasználtsági mutató 0,2 százalékponttal, 90,3 százalékra nőtt.

    A cégcsoport teljes árbevétele 1,6 százalékkal, 2382 millió fontra emelkedett (2019 első féléve: 2343 millió GBP) a különböző önsegítő intézkedéseknek (például a „késői hozam” kezdeményezésnek), a németországi hálózatoptimalizálásnak, a Thomas Cook csődjének és az egyéb bevételek jelentős összegű növekedésének köszönhetően, mellyel szemben ugyanakkor ott álltak a franciaországi sztrájkok, a Ciara- és a Dennis-hurrikán, valamint a Covid-19 hatásai. A légitársaság egy ülőhelyre jutó árbevétele 29,6 százalékkal, 55,60 GBP-re nőtt (2019 első féléve: 50,71 font), ami változatlan árfolyamon 3 számolva 10,2 százalékos növekedésnek felel meg.

    Címoldalról ajánljuk

    Tovább a címoldalra

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.