BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Januárban érkezik a tram-train prototípusa

A gyártó Stadler Rail Valencia S.A.U. tájékoztatása szerint 2021. január közepén megérkezik az ország első vasút-villamosa, a jövő ősztől Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő dízel-villamos hibrid tram-train. A 37 méter hosszú, 70 tonnás járművet kamionokkal szállítják kocsinként Valenciából Szentesre.

A tram-train jármű három részben érkezik meg Szentesre. Az összeszerelést követően a vonali próbákat a Stadler várhatóan február hónapban kezdheti meg. A gyártó tájékoztatása szerint februárban megérkezik a második tram-train is. Az első három jármű várhatóan 2021 szeptember végén áll forgalomba. A tervek szerint 2021 november végére már nyolc tram-train jármű kap hatósági engedélyt és közlekedhet Hódmezővásárhely és Szeged között.

A 37 méter hosszú, hetvenegy tonnás, dízel-villamos hibrid tram-train 216 férőhelyes, melyből 4 mozgássérült hely. Szeged és Hódmezővásárhely villamosvonalán a KRESZ előírásai alapján 50 km/órás maximális sebességgel haladhatnak, a két város közötti nyíltvonalon dízel meghajtással, 100 km/órás megengedett sebességgel szállíthatják majd az utasokat. A komfortos, nagy részben alacsonypadlós és akadálymentes CityLink járművek a kor követelményeinek megfelelően korszerű utastájékoztató rendszerrel, légkondicionált, világos, tágas utastérrel, valamint korszerű fedélzeti biztonsági kamerarendszerrel rendelkeznek majd. A két multifunkciós térben kerekesszékkel közlekedő utasok, kerékpárok vagy babakocsik szállítása is biztosított.

https://www.facebook.com/mavcsoport/videos/1136059553516962

A tram-train Szegeden az 1-es villamos vonalán közlekedik Szeged pályaudvartól Szeged-Rókus vasútállomásig, majd a 135-ös számú Szeged–Békéscsaba vasútvonalon halad tovább Hódmezővásárhelyre. Hódmezővásárhelyi Népkert állomásnál letér a nagyvasúti vonalról, és villamosüzemre váltva a városon keresztül közlekedik Hódmezővásárhely nagyállomásig. A tram-train vonalán közel négy kilométeres egyvágányú villamospálya épült a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában Hódmezővásárhelyen összesen öt váltóval és hat megállóval (Hódmezővásárhelyi Népkert, Strandfürdő, Hősök tere, Kossuth tér, Kálvin János tér, Hódmezővásárhely nagyállomás), valamint a kapcsolódó felsővezeték-hálózattal.

Fotó: MÁV

A városi szakaszon három megálló kétvágányú, ahol az ellenkező irányba közlekedő szerelvények találkozni tudnak. A kivitelezés részeként Hódmezővásárhelyen 94 autó számára P+R parkolót és 900 kerékpártárolót alakítottak ki.

Jegyvásárlás egyszerűen, a MÁV applikációból

2020 nyarától a szegedi 24 és 72 órás jegyek a MÁV applikációból is megvásárolhatók. A többi szegedi, rendszeres utazásra szolgáló városi termék, elsősorban a bérletek 2021 első hónapjaiban lesznek elérhetőek az alkalmazásban. A tram-train útvonalán fekvő jelentősebb megállóhelyeken jegyértékesítő automatákat telepít a vasúttársaság melyekből vasúti jegyek és bérletek, a Szegeden már megszokott SZKT-termékek, valamint a kifejezetten Szeged és Hódmezővásárhely közötti utazók számára kialakított tram-train termékek egyaránt elérhetők lesznek. Az automaták telepítése várhatóan 2021 második negyedévében kezdődik.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.