BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Két közvetlen repülőjárat köti össze keddtől Budapestet Kolozsvárral és Bukaresttel

Az AirConnect román légitársaság heti két alkalommal, kedden és szombaton repül majd Kolozsvár, valamint Bukarest és Budapest között. A magyar járatok mellett több belföldi vonalat is elindítanak a héten.

Kedden indítja a Kolozsvár–Budapest, illetve a Bukarest–Budapest járatát az AirConnect román légitársaság, amely hétfőtől több belföldi járatot is indít több erdélyi városba is a román fővárosból – írta a társaság közleményére hivatkozva hétfőn az Agerpres. A cég honlapján közölt adatok szerint az AirConnect gépei mindkét városból heti két alkalommal repülnek a magyar fővárosba, kedden és szombaton.

air-connect.com
Fotó: air-connect.com

A román légitársaság a héten avatja fel több erdélyi városba tartó járatát is: Bukarestből Nagyszebenbe heti öt, Nagybányára heti két, Marosvásárhelyre heti négy járat lesz. Bukarestből Nagybányára hétfőtől lehet repülni, Marosvásárhelyre kedden, Nagyszebenbe szerdán indul az első menetrend szerinti gépük. Hétfőtől lehet repülővel utazni a román fővárosból a moldvai Szucsávába is.

A légitársaság júniusban újabb külföldi és belföldi járatokat indít. 

Ezek közkedvelt külföldi üdülőhelyeket céloznak, mint Dubrovnik, ahová Bukarestből indul gép. 

A román tengerpartra is lesznek rendszeres járatai olyan, Konstancától távol eső városokból, mint Nagyvárad, Kolozsvár, Temesvár és Szucsáva – közölték.

Kisebb vagyonba is kerülhet az idei nyaralás – Tarolnak a légitársaságok

Üzleti modellt váltottak a légitársaságok, aminek a fogyasztók pénztárcája látja a kárát. A cégek 2019-ig arra törekedtek, hogy az utasokat minél több járattal és versenyképes áron szolgálják ki, manapság viszont a döntéseik legfontosabb mozgatója a minél nagyobb haszon.

Tudor Constantinescu, az AirConnect főigazgatója szerint céljuk, hogy járataik legyenek az első számú opciók a délkelet-európai utasok számára.

Örülünk, hogy előnyös árú, biztonságos, gyors és kényelmes összeköttetést tudunk biztosítani a romániaiaknak a főváros és az ország legnagyobb városai között

– idézte a főigazgatót az Agerpres. Mint mondta, a járatok elindítása után azok változatossá tételére törekednek, és a szezonális járatok elindítása mellett ősztől újabb belföldi és külföldi úti célokkal jelentkeznek.

A cégnek két ATR–72–600 típusú repülője van, amely 68 férőhelyes. Terveik szerint a flotta újabb két géppel bővül.

Az AirConnect tavaly augusztusban jelentette be a budapesti és a belföldi járatok indítását, majd szeptemberben halasztásról tájékoztatta utasait, mert késett a második repülőgépük leszállítása.

A légitársaságot – a honlapján közölt adatok szerint – öt román magánbefektető hozta létre azzal a céllal, hogy a regionális piacot szolgálja. A társaság tavaly júliusban kezdte el működését egy ATR–72–600-as repülőgéppel, és a román turisták által kedvelt görög és török tengerparti városokba működtetett charterjáratokkal.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.