BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A BKK mindent megtesz az elektronikus jegyrendszer bevezetéséért, de erre még éveket kell várni

Az elektronikus jegyrendszer bevezetését vizsgálja a BKK. A rendszer lényege, hogy az utasok bármilyen jegyet azonnal megvásárolhassanak a Budapest Pay&GO applikációban. Fizetéssel az érvényesítés is megtörténne, így ez lehetne a leggyorsabb jegyvásárlási megoldás, amit egyébként Nyugat-Európában már régóta használnak. A BKK közölte, hogy az elektronikus jegyrendszer bevezetésére még éveket kell várni.

A közbeszerzési eljárás első lépéseként előzetes piaci konzultációt indít az elektronikus jegyrendszer fővárosi megvalósításáról a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Közleményük szerint a társaság a Budapest Pay&GO továbbfejlesztését és teljes körű kiterjesztésének lehetőségét vizsgálja.

elektronikus jegyrendszer
BKK
közösségi közlekedés
Az elektronikus jegyrendszert legkorábban 2026 második felében vezethetik be / Fotó: Szigetváry Zsolt

A BKK által tavaly tesztjelleggel bevezetett szolgáltatás – amely ma a fővárosban a leggyorsabb és legegyszerűbb jegyvásárlási forma – lényege, hogy a fizetési tranzakcióval együtt az érvényesítés is egyből megtörténik. A nemzetközi viszonylatban már évek óta alkalmazott eljárás során nem keletkezik papíralapú jegy vagy visszaigazolás, az ügyfelek bankkártyája alkalmas arra, hogy egy esetleges ellenőrzés esetén igazolja az utazási jogosultságot – írták.

A társaság közölte: 

a változó ügyféligényekre reagálva a közbeszerzési eljárás részeként hétfőn előzetes piaci konzultációt indít, hogy megvizsgálja, milyen feltételekkel teheti elérhetővé a főváros teljes területén a Pay&GO digitális fizetési szolgáltatást és hogyan fejleszthetné tovább a rendszert.

A konzultáció célja szakmai egyeztetés a potenciális beszállítókkal, a részvevők megismerhetik a BKK szolgáltatással kapcsolatos elvárásait és egyeztethetik a rendszer kialakításával és működtetésével összefüggő kérdéseket – olvasható a közleményben.

A társaság tervei szerint a jövő Pay&GO rendszere a lehető legtöbb ügyféligényre megoldást kínál majd, így mind a rendszeresen közösségi közlekedést használók, mind az alkalmi utasok megtalálhatják a számukra legkedvezőbb jegytípust.

Egy ilyen összetett elektronikus rendszer bevezetése azonban több évig is eltart, számításaik szerint 

a Pay&GO fizetési megoldás legkorábban 2026 második felétől lehet elérhető további vonalakon is 

– közölte a BKK.

Kitértek arra is, hogy a Pay&GO indulása óta már több mint egymillió jegyet vásároltak a rendszeren keresztül.

A BKK adatai szerint a repülőtéri expresszjáratokon már a jegyek csaknem 35 százalékát így vásárolják, míg az 1-es metró vonalán közlekedők 25-30 százaléka fizet Pay&GO-val. A rendszert használók 45 százaléka okoseszközzel, 55 százalék pedig bankkártyával használja a szolgáltatást. A Pay&GO-t használó ügyfelek 93 százaléka általában maximum két jegyet vásárol egyszerre.

Ötmillió letöltésen is túl van a BudapestGO alkalmazás

A BudapestGO bő két éve indult, az új applikációban már az első hónapban 140 ezernél több jegyet és bérletet vettek.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.