Jól egymásnak estek a német választási kampányban

Forrósodik a német választási kampány. Az ország belpolitikai erőviszonyai számos fordulatot vettek, mióta Angela Merkel 2018 októberében bejelentette, hogy ötödször már nem indul a kancellári posztért, és alig több, mint két héttel a szavazás előtt úgy látszik, a jobboldali uniópártok – a CDU és a bajorországi CSU – kezéből másfél évtized után kicsúszik a kormányfői mandátum.

Még az is előfordulhat, hogy a német szövetségi kormányzás a választások után eddig sohasem látott mértékben balra tolódik.  

Akármi lesz a végeredmény, hosszadalmas és nehéz koalíciós tárgyalások kezdődhetnek, amelyek akár több hónappal is meghosszabbíthatják a 16 esztendős Merkel-korszakot. A választási kampány utolsó időszaka forrónak ígérkezik.

Az uniópártok vezetői – egyesek nem is csak a színfalak mögött –  a saját fejüket verik, amiért a tavasszal a Merkel-klón, de szürke Armin Laschetet választották kancellárjelöltjüknek a népszerűbb és karakteresebb bajor miniszterelnök, Markus Söder helyett.

Ugyanakkor keresetlen szavakkal támadják Olaf Scholzot, a szociáldemokrata (SPD) alkancellárt és pénzügyminisztert. Scholz úr adósságuniót és gyenge eurót akar – panaszolta a Die Welt napilapnak Friedrich Merz, a CDU gazdaságpolitikai csoportjának vezetője. Scholz olyan bankuniót hozna létre, amelyben a német regionális bankok és takarékszövetkezetek vásárlói fizetnék meg az árát, amikor a francia vagy olasz bankok "hassal fölfelé fordulnak" – fakadt ki.   

Az SPD azzal verte vissza a támadást – ami Paul Ziemiak CDU-főtitkár hasonló kritikáját visszhangozta –, hogy eddig a CDU is támogatta a bankuniót, és hogy mindez rosszul hangzik órákkal azután, hogy Laschet kancellárjelölt Párizsba utazott, demonstrálva franciabarát és EU-párti elkötelezettségét. Lényeges fejlemény, amit néhány hónapja még senki se valószínűsített volna, hogy a kampány finisébe fordulva a CDU-nak a szociáldemokraták felé kell fordítaniuk a nagyágyúkat. Az év elején, amikor a német szavazók jelentős része a kormányt hibáztatta a Covid-19 elleni vakcinázás késlekedéséért, még a Zöldek tűntek a fő riválisnak, és támogatottságban át is vették a vezetést. Az SPD akkor jóval gyengébbnek tűnt, alig két évvel ezelőtt pedig még borzalmas állapotban volt, politikai értelemben pedig maga Scholz is: az éjszakán, amikor elvesztette a versenyt pártja vezetéséért, a Bloomberg értesülése szerint még azt is felvetette, hogy felhagy a politizálással.

Jelenleg azonban Scholz a legesélyesebb arra, hogy átvegye Merkel posztját. A Kantar  közvéleménykutatása szerint, amelyet a Focus magazin közölt csütörtökön, az SPD támogatottsága 25 százalék, az uniópártoké 21, a Zöldeké 17 és a Szabaddemokratáké (FDP) 12. Másfél évtized után Merkel konzervatívjai még a kormányzásról is lecsúszhatnak. Amennyiben az SPD győz, összeállhatnak a Zöldekkel, és harmadiknak bevehetik akár a vállalkozásbarát FDP-t, akár a keletnémet kommunista párt utódját, a Baloldali Pártot  (Die Linke). Az utóbbi szövetségi szinten példátlan balra tolódást jelentene.

Amennyiben az FDP a partner, át kellene engedni nekik a pénzügyi tárcát, ami azt jelentené, hogy az új kormánykoalíció kevesebbet költ a klímabarát és technológiafejlesztő átalakulásra, mint az SPD és a Zöldek szeretnék. A Baloldali Párt ezzel szemben megszüntetné az adósságfék szabályt, hogy növekedhessenek a kiadások az oktatásra, az egészségügyre és a zöld beruházásokra. Ugyanakkor - az SPD-hez és a Zöldekhez hasonlóan - növelnék a módosabbak adóterhelését, sőt ők a vállalatokét is. Az FDP ezzel szemben mindkét kör számára adócsökkentéseket sürget, versenybarát európai bankregulációt akar és a Commerzbankban lévő állami részesedés eladását - miközben a Linke a bankokat hibáztatja a gazdaság problémáiért. A három baloldali párt minimálbér emelést akar - a Linke a másik kettőnél még nagyobbat, a szabaddemokraták ezt elutasítják. A Merkel utáni Németország politikáját nehéz megjósolni, és még nehezebb lesz, ha az uniópártok valamilyen előre nem látható húzással visszaszerzik a kezdeményezést.