Az oroszok megirigyelték a HIMARS-rakétákat
Elkésett reakció lenne Vlagyimir Putyin friss ukáza az oroszországi fegyvergyártás felgyorsítására? Az elnöki rendelettel csaknem egy időben – és tőle nyilvánvalóan nem függetlenül – jelent meg a minap a Moszkovszkij Komszomolec című, kormányközeli lapban Alekszej Leonkov katonai szakértő interjúja.
Az interjú alapján a háború többféle irányt vehet a jövőben. Az infrastruktúra-pusztító, az ukrán lakosságnak mérhetetlen szenvedéseket okozó, ukrán energiatermelő központok, távvezetékek, hőerőművek bombázása előtt-utóbb alábbhagy. Ennek két oka lehet: vagy elfogynak az ehhez szükséges rakéták, vagy az orosz intervenciós hadserege visszatér a területmegtartó (területfoglaló) harcmodorhoz, amelyhez rövidebb hatótávolságú, de pontosabb rakéták szükségesek.
Leonkov szerint a nyugati, irányított rakétákat indító sorozatvető, a HIMARS, illetve annak változatai hatékonyságát, pontosságát „csak irigyelni lehet”. Pedig, mint a szakértő elmondta, az ukrajnai katonai támadás kezdetén az oroszoknak is rendelkezésükre állt 20 indítóegység az oroszországi „HIMARS”-ok elődjéből, a legalább tíz éve ismert Tornado-Sz irányított rakétákat indító sorozatvetőből. Hogy ebből a fegyvertípusból a kezdeti, 20 egységes próbarendelés után miért nem szállítottak többet? – ezt kérdezi ki nem mondva a Haza Arzenálja (Arszenal Otyecsesztva) katonai szakfolyóirat főszerkesztője is. A lehetséges okok közül a két legvalószínűbb: az invázió kezdetén át nem gondolt fegyveralkalmazási koncepció, vagy az oroszországi HIMARS-ok megteremtésének, tömeggyártásának haditechnikai-technológiai akadályai.
Irányítási problémák
Vélhetően nem is az orosz katonai-polgári műholdrendszerrel, az „orosz GPS-sel”, a Glonassal lehet a probléma, hanem magával a rakétával. Egy rakéta-sorozatvető rendszer alapvető elemei a következők: a szállító-indítójármű, a hozzá kapcsolódó radarrendszer és végül maga a harceszköz, a rakéta. Emellett gondoskodni kell arról, hogy a megadott célkoordinátákat pontosan eltaláló rakéta meg is kapja ezeket a célkoordinátákat. Az oroszok a Perm melletti Motoviliha iroda tervezői, a tulai Szplav-gyár rakéta-technikusai az Orlan–30-as könnyű felderítő drónok által szolgáltatott adatok, célkoordináták alapján határozzák meg, hogy milyen koordinátákat táplálnak be a rakéta fedélzeti számítógépébe.
Mindez azt jelenti, hogy az ilyen típusú rakéta-sorozatvető rendszereknél a kulcstényező az irányítás pontossága.
Oroszország hatalmas lemaradásban van az amerikaiaktól az űrben keringő, katonai célú felderítő-távközlési és helymeghatározási műholdak terén.
Ezt a lemaradást akarják pótolni az Orlan–30-as, Szentpéterváron kidolgozott felderítő drónnal, amely öt óra hosszat képes a cél felett akár 5 kilométer magasságban keringeni, és 80 megapixeles, stabilizált kamerájával igen pontos felvételeket küld a célmeghatározó központnak. Hátránya a zajos benzinmotor, amely a légcsavart hajtja.
Gondok vannak a szállítójárművekkel is, csaknem kétszer olyan nehezek, mint a nyugati gumikerekes szállító-indító eszközök.
Ugyanakkor a tervezők szerint az eredeti Tornado-Sz irányított rakétái legalább olyan pontosak mint az amerikai HIMARS-oké, azaz átlagosan a cél körüli 10 méteres körzetbe csapódik be többségük.
Leonkov utal rá, hogy
Moszkvában „újra felfedezték” az irányított rakétákat indító sorozatvetők előnyeit és újraindítják a fejlesztést-gyártást.
Az új oroszországi HIMARS-ok alap-rakétája a BM–30-as, a régebbről ismert Szmercs („Földcsuszamlás”) lesz. Ez nagyobb kaliberű, mint a HIMARS-ok 227 milliméter átmérőjű rakétája. A Szmercs 300 milliméter átmérőjű és valamivel nagyobb a hatótávolsága, mint a HIMARS-rakétáké. Rombolóereje is nagyobb, hiszen jóval nehezebb robbanófejet juttat célba. Azonban a Szmercs is harctéri, taktikai fegyver, már csak korlátozott hatótávolsága miatt sem alkalmas az orosz hadsereg által eddig folytatott harcmodorra, a nagyvárosok infrastruktúrájának támadására.
Jönnek az okosgránátok
A Putyin által szorgalmazott fegyvergyártási program másik eleme, az „okos” tüzérségi gránátok gyártásának növelése is napirendre kerül – jelzi Leonkov az interjúban. Itt az amerikai Excalibur „okos” gránát oroszországi kihívójáról, a még a múlt század hetvenes éveiben a fejlesztést elindító Krasznopol 152 milliméteres (szovjet–orosz kaliber), illetve 155 milliméteres (nyugati kaliber) nehéztüzérségi gránátról van szó. A Krasznopol gyújtórendszerébe, orr-részébe be van építve egy lézersugár érzékelő, amely felfedezi a célra irányított lézersugarat, és annak mentén célba talál. Hátránya viszont az, hogy kell egy, a cél közelében lévő személy, vagy drón, amely lézerrel „megvilágítja” a célt. Valamivel – nem sokkal – nagyobb távolságra repül, mint a hagyományos 152/155 mm-es gránát, köszönhetően a beépített base-bleed rendszernek. Ez a gránát hátsó részében elhelyezett és a kiképzett réseken kiáramló, lassú égésű anyag, amely égésével semlegesíti a gránát repülését fékező, a hátsó résznél képződő vákuumot. Ha ez az anyag túl gyorsan ég, és „pótlólagos rakétamotor-hajtó hatást” gyakorol, az eltérítheti pályájáról a gránátot. A Krasznopolt már a szovjet időkben (1991 előtt) gyártani kezdték, a 155 mm-es változatot eleve exportra készítették.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.