Csökkentek az árak Kínában – nagyon ritka arrafelé az ilyesmi
Az egy évvel korábbi időszakhoz képest a termelői és a fogyasztói árak is csökkentek júliusban, 4,4, illetve 0,3 százalékkal. Az üzleti és a lakossági kereslet egyaránt pang, a piac arra vár, hogy a pénzügyi és a monetáris vezetés gazdaságélénkítő intézkedéscsomagot jelent be.
A helyzet azonban korántsem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. A kínai jegybank kénytelen óvatosan eljárni – például a kamatcsökkentésekkel –, ugyanis ha gyengíti a jüant, azzal növeli az ország adósságállományát. A költségvetési stimulus is kétséges hatású. A kínaiak eddig nem kezdték el a pandémia alatt felhalmozott megtakarításaik elköltését, s félő, hogy
egy állami pénzinjekció is inkább a bankbetétekbe vándorolna, mintsem az üzletek pénztárgépeibe.
Pekingnek arra is tekintettel kell lennie, hogy a helyhatóságok eladósodottsága is igen magas.
A statisztikai hivatal magyarázata szerint a defláció hátterében a tavalyi magas bázisadatok is meghúzódnak, így szerintük az árak csökkenése csak technikai jellegű, a belső kereslet továbbra is élénkült júliusban. A bajt viszont már önmagában az is jelzi, hogy a hivatal egyáltalán kommentálta az adatokat – nagyon ritkán szoktak ilyet csinálni. A jegybank a múlt héten – mintha már sejtette volna, hogy rossz lesz a júliusi adat – közölte, hogy az év második felében nem számít deflációra,
a fogyasztói árak az év vége felé már 1 százalékkal emelkedhetnek.
Egy feltörekvő országban azonban ez meglehetősen gyatra adat, hiszen pont az a jellemző az ilyen államokra – különösen Kínára –, hogy a termelékenység gyorsan javul, a bérek ezzel párhuzamosan gyorsabban emelkednek, így a termékek és a szolgáltatások ára is lépést tart ezzel. A csökkenő árak viszont oda vezetnek, hogy emelkednek a reálkamatok – valószínűleg átmenetileg. Valószínűsíthető, hogy az irányadó kamatok csökkentése helyett a jegybank inkább a bankok kötelező tartalékrátájának mérséklésével próbálja meg a gazdaságot beindítani. Más kérdés, hogy ha eladósodottak a vállalatok, és pang a belföldi és a külföldi kereslet, vajon mi bírja rá őket arra, hogy hiteleket vegyenek fel.
A maginfláció júliusban 0,8 százalékra emelkedett az előző havi 0,4 százalékról – ez alátámasztani látszik a statisztikai hivatal érvelését, amely szerint igenis van kereslet a gazdaságban, még ha nyomott is. A részletes adatokból kitűnik, hogy a fogyasztási cikkek, az élelmiszerek és a közlekedés árai csökkentek, míg néhány szolgáltatás (pihenés, oktatás) ára emelkedett. Elemzők szerint a defláció valóban csak átmeneti lesz a világ második legnagyobb gazdaságában, az év második felében az energia- és az élelmiszerárak is gyorsulhatnak valamelyest.
Leválás – lassan, de biztosan
Az inflációs problémákkal küzdő Nyugat számára viszont jó hír, hogy az exportárak is mérséklődtek. Egyszerűen fogalmazva:
Kína deflációt exportál a világba,
– abba a nyugati világba is, amely immár deklaráltan igyekszik leválni az ázsiai óriásról. Erre utal az is, hogy júliusban a kínai kivitel 14,5 százalékkal zuhant éves alapon – a pandémia óta ez a legnagyobb visszaesés. A várható folyamatokról viszonylag jó képet ad a külföldi működőtőke-befektetések (FDI) alakulása, hiszen ez ágyaz meg a jövőbeni exportnak. Június végéig az FDI ipari termeléshez viszonyított aránya 0,4 százalékra csökkent – a pandémiát megelőző öt év átlaga 1,6 százalék volt.
Reálértéken mérve ez 67 százalékos visszaesés, 25 éve, a statisztikák gyűjtésének megkezdése óta ez a legalacsonyabb szint.
Az Egyesült Államok nyíltan közölte, hogy igyekszik leválni Kínáról. Ennek tükrében meglepő lehet a tavalyi külkereskedelmi mérleg, amely rekordszintű, 690 milliárd dolláros kínai többletet mutatott. Stephen Roach, a Yale Law School Paul Tsai China Center kutatója azonban úgy számol, hogy reálértelemben – az inflációval kiigazítva – az áruk és szolgáltatások kereskedelme az amerikai GDP 3 százalékára mérséklődött tavaly a 2014-es 3,7 százalékos csúcshoz képest
Német keservek, amerikai korlátozások
Európában a helyzet bonyolultabb, de a leválási szándékok itt is tetten érhetők. A legfontosabb ilyen szempontból Németország, amely még Angela Merkel kancellársága alatt igyekezett minél szorosabbra fűzni kapcsolatait a Mennyei Birodalommal. A 2000-es évek német ipari csodája is sokak szerint ennek a számlájára írható. Mára azonban ez megváltozott.
A német kivitelből Kína részesedése mindössze 6,2 százalék volt az idei első fél évben, ez 2016 óta a legalacsonyabb adat.
Ennek hátterében azonban valószínűleg nem az áll, hogy Berlin leválna egykori legfontosabb exportpiacáról, hanem az, hogy immár Kína is elő tudja állítani azokat a gépeket, autókat, berendezéseket, amelyeket korábban importált. A német ipar szempontjából ez majdhogynem tragikus folyamat.
Az elmúlt években – 2018 és 2021 között – négy német óriásvállalat, a Mercedes-Benz, a BMW, a Volkswagen és a BASF adta a Kínába irányuló európai FDI egyharmadát.
Hírügynökségi értesülések szerint Joe Biden amerikai elnök hamarosan, talán még e héten nyilvánosságra hozza azt a rendeletét, amely megtiltja az érzékeny technológiák Kínába történő exportját. Elsősorban katonai célokra is felhasználható tudásról, technológiáról van szó.
Célzott intézkedések ezek
– mondta még áprilisban Jake Sullivan, Biden nemzetbiztonsági főtanácsadója, cáfolva a pekingi vádakat, amelyek szerint „technológiai blokád” alá vonná az USA Kínát. Elemzők szerint elsősorban a félvezetők, a kvantum-számítógépekhez és a mesterséges intelligenciához szükséges tudást segítő eszközök kiviteli tilalmáról rendelkezik majd Biden. A The New York Times értesülései szerint a stratégiailag fontos ágazatokban bevezetik a jelentési kötelezettséget is, Washingtonnak így jobb és közvetlenebb rálátása lesz az amerikai–kínai kereskedelemre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.