Elmondja az ügyvéd, így vágott oda Biden a magyar cégeknek – és nem csak nekik

Az amerikai–magyar kettős adóegyezmény – január 1-jén hatályba lépett – megszűnése miatt a magyar cégek Egyesült Államokból származó bevételei főszabály szerint az idei évtől forrásadó hatálya alá esnek, és ez szinte minden bevételtípus tekintetében igaz – írja blogjában a DLA Piper Hungary ügyvédi iroda adójogi csoportjának vezetője, Torma Levente.

Adóegyezmény híján versenyhátrányba kerülnek a hazai innovatív cégek  

Vagyis – teszi hozzá – nemcsak azok jártak rosszul az egyezmény megszűnésével, akik befektetésekkel – például részvényekkel, ingatlanokkal, kölcsön követelésekkel – rendelkeznek Amerikában, hanem azok is, akik például az ottani vevőik részére értékesítenek szolgáltatást.

Amíg e bevételek tavaly még jellemzően egyáltalán nem estek forrásadó alá Amerikában, vagy annak kulcsa alacsony volt, például az osztalék esetében 5–15 százalékot kellett fizetni, addig 2024-től a forrásadó főszabály szerint 30 százalékra nő. 

Mindez nyilván versenyhátrányt jelent egy hasonló tevékenységet végző német, ír, luxemburgi, holland, svájci, vagy angol társasággal szemben, ami kiemelten sújthatja éppen a fejlett technológiát fejlesztő innovatív vállalkozásokat, mivel nem rúgnak a labdába, ha nincs vevőjük Észak-Amerikában, a fejlett világ legnagyobb fizetőképes piacán. Jellemzően ez jelenti a kaput a globális gazdaság felé.

Igaz ez azonban a már érett, fejlett technológiát alkalmazó magyar központú vállalatokra is: például gyógyszeripari cégekre, szoftver fejlesztőkre, autóipari technológiát fejlesztő és gyártó cégekre, sőt mindezeken túl még a kereskedőkre is.

Mit tehetnek a vállalatok?

A vállalatok számára kézenfekvő megoldásnak tűnik, hogy a tevékenységet átvigyék egy másik országba, amelynek előnyös a kettős adóegyezménye Amerikával, és amely nem engedi a jogdíj forrásadóztatását. Ez egy szoftver esetében egyszerűnek tűnhet elsőre, például átruházzuk a szoftvert egy angol társaságra, és majd ez fogja licenszbe adni az amerikai vevőknek.

Ez az egyszerűnek tűnő lépés ugyanakkor számos akadályba ütközhet. Az első nehézség az, hogy az amerikai–angol kettős adóegyezmény csak szigorú feltételek teljesítése esetében engedi alkalmazni a kettős adóegyezmény kedvezményeit, mondjuk például a nulla százalékos forrásadót a licenszdíjon. 

E feltételek teljesítéséhez a magyar cégnek valóban „angol céggé” kell válnia, ami már csak azért is nehéz és költséges, mert egy másik ország alapból ismeretlen  szabályainak megfelelő módon kell átalakítani a működést. Az emiatt felvetődő számos újabb megoldandó probléma kezelése pedig leköti a menedzsment idejét és figyelmét, és forrásokat von el a fejlesztéstől, ami megint csak rontja a cég versenyképességét.

Ráadásul az ügyvédi iroda szerint a magyar vállalkozás alapvető versenyelőnye is veszélybe kerülhet, nevezetesen az, hogy a nyugatiakhoz hasonló hatékonyság mellett – a kisebb bérköltségekre, működési költségekre és a viszonylag alacsony társasági jövedelemadó-szintre tekintettel - kedvezőbb költséggel képes fejleszteni.

Azoknak a magyar központú cégeknek persze, amelyek már érettebb fázisban működnek, és ezért a világ több országában jelen vannak, valamivel egyszerűbb a helyzetük, hiszen akadhat a cégcsoportjukban egy olyan leányvállalat, amelyre átruházhatják a kincset érő szellemi tulajdonukat (IP-t), hogy azt – esetleg még tovább is fejlesztve – hasznosítsa Amerikában.

mivel egyik állam sem engedheti meg, hogy egy adott „profit-potenciál”, amelyhez adóbevétel kapcsolódik adózatlanul hagyhassa el az országot.

Ráadásul, ha a kutatás-fejlesztés ugyan Magyarországon marad, de az IP külföldre kerül, akkor számos kedvezménytől eleshet a vállalkozás. Az OECD épp a kutatás fejlesztési tevékenység és az IP licenszbe-adási tevékenység helyszínének szétválasztását kívánta megakadályozni az úgynevezett BEPS-szabályokkal (Base Erosion and Profit Shifting), azaz az adóalap-erózió és a nyereségátcsoportosítás megakadályozására hivatott előíráscsomaggal.

Az alternatív stratégiák

Léteznek persze más stratégiák is például a LOB-ot (Limitation of Benefits), azaz a kedvezmények korlátozását nem alkalmazó kettős adóegyezményekre hagyatkozás. Ennek az a lényege, hogy olyan országba viszik át a szellemi tulajdont, amelynek a kedvezményeket nem korlátozó egyezménye van az Egyesült Államokkal, tehát kevésbé kell átalakítani a cégcsoport működését.

Megoldás lehet a fentieken túl a fejlesztések során alkalmazott költségmegosztási és hasznosítási (CCA) modellek bevezetése, vagy külföldi fióktelep létrehozása is.

Mindenesetre az amerikai–magyar kettős adóegyezmény megszűnése miatt mindenképpen új stratégiákat kell megalkotniuk azoknak a vállalkozásoknak, amelyek amerikai vállalatokkal vagy akár magánszemélyekkel kerülnek kapcsolatba a működésük során.

Torma Levente végül felteszi a kérdést az iroda jogi blogoldalán, az Advocatuson, hogy vajon eljön az az idő, amikor a közvetlen adók olyan szinten harmonizáltak lesznek az EU-ban, hogy elkerülhetetlenné válik az egységes külső nemzetközi adópolitika, és az EU minden egyes tagállama hasonló feltételek mentén köt kettős adóegyezményt harmadik államokkal. Akárhogy is, ez még a jövő zenéje, a magyar cégek pedig itt és most vannak lépéskényszerben.

A magyar–amerikai kettős adóegyezmény – amíg hatályban volt – ugyanis jelentős előnyt biztosított Magyarország számára még adott esetben más EU-tagállamokhoz képest is, ám a szerződés megszűnése azt is eredményezheti, hogy az idei évtől a korábban kedvezőtlenebb adóegyezményekkel rendelkező országok is jobb lehetőségeket biztosíthatnak majd cégeiknek.