BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
CHINA-BEIJING-XI JINPING-AUSTRALIA-PM-MEETING (CN)

Kereskedelmi háború után barátkozás: Ausztráliába látogat a kínai miniszterelnök

Kínai miniszterelnök hét éve nem látogatott Ausztráliába, miután a felek között évekig fagyos volt a viszony. A két éve kormányra jutó Munkáspárt azonban sokat javított a kapcsolatokon.

Li Csiang kínai miniszterelnök szombaton Ausztráliába érkezik, és a négynapos látogatásán felkeresi Adelaide városát és a fővárost, Canberrát, valamint a nyugat-ausztráliai bányavidéket. Kínai kormányfő utoljára 2017-ben járt a kontinensnyi országban, a mostani látogatás a kapcsolatok javulásának jele – közölte az ausztrál kormány.

CHINA-BEIJING-XI JINPING-AUSTRALIA-PM-MEETING (CN)
Tavaly Anthony Albanese ausztrál miniszterelnök évek után látogatott Pekingbe / Fotó: AFP

Anthony Albanese ausztrál miniszterelnök szerint a kínai befektetéseknek fontos szerepük van a gazdasági növekedésben, egyben elárulta: a megbeszélések egyik célja, hogy a távol-keleti ország megszüntesse az ausztrál termékekkel szemben még életben lévő kereskedelmi korlátozásokat. A két állam között az elmúlt években fagyos volt a viszony, még egy kereskedelmi háború is lezajlott.

Kereskedelmi háború és kiegyezés

Bár 2015-ben szabadkereskedelmi egyezményt kötöttek, a következő évben pedig a stratégiai partnerségről írtak alá megállapodást, ám a Malcolm Turnbullt váltó Scott Morrison miniszterelnök keményen fellépett Kína ellen: 2018 nyarán az ausztrál hatóságok közölték, hogy a Huawei és a ZTE nem szállíthat technológiai berendezéseket az ausztrál 5G-s hálózatokhoz. 

Morrison a koronavírus-járvány kapcsán is élesen bírálta a távol-keleti országot, amit az visszautasított, és válaszul óva intette a kínai diákokat, hogy ausztrál egyetemeken tanuljanak, ezzel megfosztotta az ausztrál felsőoktatási intézményeket egyik fontos bevételi forrásuktól. Canberra eközben felmondta az új selyemutakkal kapcsolatos megállapodásokat is.

Válaszul a kínai kormány bejelentette, hogy felfüggeszti a magas szintű gazdasági kapcsolatait az ausztrál kormánnyal. Kína vámot vetett ki az ausztrál borra és árpára, majd vállalatai teljesen, illetve nagyrészt leállították a homár, a fa, a marhahús, a réz, a cukor és a szén behozatalát. Emellett a kínai befektetők is távoztak Ausztráliából.

Albanese hozta a fordulatot

A  2022-ben kormányra került munkáspárti Anthony Albanese elődjénél pragmatikusabb, a gazdasági szempontokat jobban előtérbe helyező külpolitikát folytat. A 2022-es novemberi G20-csúcson hat év után találkozott először a két ország vezetője, majd az ausztrál miniszterelnök tavaly a kínai fővárosba látogatott.

Peking ezután sorra megszüntette a korlátozások és a vámok nagy részét.

Szakértők szerint a két ország gazdaságilag egymásra van utalva: Canberra a Kínának szánt termékeit csak részben tudta átirányítani az európai, az amerikai és az ázsiai piacokra, ráadásul a földrajzi távolságok miatt a szállítás is megdrágult. Peking szintén nehezen és drágán tudja kiváltani az ausztrál mezőgazdasági termékeket és nyersanyagokat. 

Nagy kérdés persze, hogy mit szól ehhez Washington, hiszen Ausztrália az AUKUS – háromoldalú biztonsági egyezmény Ausztrália, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok között – tagjaként az Egyesült Államok egyik legfontosabb politikai és katonai szövetségese.

Válás Kínától, eljegyzés Ausztráliával – új nyersanyag-beszállítót keres az Európai Unió

Az Európai Unió és Ausztrália májusban aláírt egy megállapodást, amely fellendítené a két gazdaság közti kereskedelmet a csúcstechnológiához és a zöldátálláshoz nélkülözhetetlen ásványi anyagok esetében, amelyet eddig a kínai beszállítók uraltak a kontinensen. A Washington és Peking közti kereskedelmi vita lehetséges eszkalációja azzal fenyeget, hogy az EU nem tud hozzáférni a Kínában kitermelt anyagokhoz,

 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.