BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Késve száll fel az utasok felének-harmadának gépe az európai repterekről

Szerbiában, Máltán és Görögország repülőterein a legnagyobb a késve felszálló gépek, illetve utasok aránya, a legpontosabb indulásra a finn, a norvég és a litván repülőterekről indulók számíthatnak, legalábbis a 2023. nyári adatok alapján. Az európai repülőtéri késésekről közzétett nemzetközi összesítésben Magyarország a középmezőnyben szerepel.

A nyaralási főszezon kezdetén tette közzé az európai repülőterekről szóló statisztikáját az AirHelp, amelyet a Reisereporter szúrt ki és tett közzé a mostanában útnak induló utasok számára hasznos útmutatóul szolgálva.

repülőtér
Magyarország a reptéri késések terén a középmezőnyben szerepel az európai országok listáján / Fotó: Kallus György / Világgazdaság

 

A szerbek a sereghajtók, a finnek a listavezetők

A Szerbiából utazók fele késve tudott elrepülni tavaly, Máltán a 46,6 százalékuk, Görögországban pedig az utasok 43,5 százaléka volt kénytelen hosszabb-rövidebb időt várakozni az AirHelp kimutatása szerint. 

Szerbiában és Görögországban mindig vannak problémák, akik ide készülnek, jobb, ha erre készülnek fel, miután e két ország repülőterei visszatérően érintettek. Konkrétan 2019-ben és 2022-ben is szerepeltek már a legtöbb késéssel és járattörléssel érintett három ország között mind a görögök, mind a szerbek.

Az európai repülőtéri késésekről készült összeállításba a legalább 500 ezer utast fogadó országok minimum 100 ezer utast fogadó repülőterekkel kerülhettek be.

A 31 országot felölelő lista elején szereplő

finneknél csak minden ötödik utas járata késett tavaly nyáron,

amikor minimális különbséggel, jó részaránnyal kerül a második helyre Norvégia, de Litvánia sem sokkal rosszabb részaránnyal a harmadik.

Mindhárom országban évek óta viszonylag alacsony a késve felszálló utasok aránya.

 

Középmezőnyben a németek, de a magyarok is

A német Reisereporter cikke a németországi repülőterekről külön listát közöl, hangsúlyozva, hogy 

Németországban a 2022-es 46,5 százalékról 2023-ra 37 százalékra csökkent a késve utazók aránya.

A németek európai összehasonlításban a 14. helyen szerepelnek a legkevesebb késés összehozó országok listáján, összesítésben 33,97 százalékkal. Ennél jóval gyengébb a legtöbb késéssel és járattörléssel érintett frankfurti repülőtér, ahol a tavalyi számok a görög átlagnál is rosszabbak, ugyanis az utasok 45,5 százaléka késett, mondhatni, csak, hiszen 2022-ben még az 54,8 százalékuk. Németország legpontosabb repülőtere 2023-ban a stuttgarti volt, ahol mindössze az utasok 22,6 százaléka tapasztalt törlést vagy késést. 

Magyarország a 17. helyen, vagyis szintén a középmezőnyben van, miután az itteni reptérről felszálló utasok 34,7 százaléka volt érintve késésben vagy járattörlésben tavaly a nyári főszezonban. 

Itt a lista a 10 legjobb és legrosszabb repülőtérről

Idén is összevetették, hogy melyek a legjobb és a legrosszabb repülőterek a világon az utasok szemszögéből. A 10 legjobb reptér között sem európai, sem amerikai nincs.

 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.