BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kína kikelt a büntetővámok ellen, tagadja az állami beavatkozást

Kína tudatos gazdaságfejlesztési politikájával bátorította az új generációs autóipar megteremtését, a zöldtechnológiák fejlesztését, és Li Csiang miniszterelnök szerint a Nyugat rossz úton jár, ha az e területeken elért sikereik miatt őket bünteti. Kína nem hagyja magát – hangoztatta a kormányfő.

Li Csiang, Kína miniszterelnöke nyilvánosan kritizálta a kínai elektromosautó-export ellen meghirdetett amerikai és uniós büntetővámokat, és visszautasította, hogy Peking bújtatott állami támogatásokkal segítené tisztességtelen versenyelőnyhöz a szektor kínai szereplőit, noha az extra vámokat éppen erre hivatkozva élesítették az EU-ban július 4-től, az Egyesült Államokban pedig augusztus 2-tól. Szerinte annak sincs alapja, hogy a kínai cégek arra készülnének, hogy olcsó zöldtechnológiákkal árasszák el nyugati országok piacait.

Kína - Li Qiang
Li Csiang miniszterelnök szerint a Nyugat elirigyeli Kína sikereit / Fotó: AFP

A kormányfő erről a Dalianban megrendezett Világgazdasági Fórumon tartott megnyitóbeszédében szólt.

A fejlett elektromos járművek, lítiumion-akkumulátorok és fotovoltaikus termékek gyártásával először a hazai keresletet elégítettük ki, de már a globális kínálatot is gazdagítjuk velük

– mondta Li az északkelet-kínai városban, kedden. A méretgazdaságosság elérésével felhígulnak a vállalkozások innovációs költségei, és ez az új kínai iparágakban mutatkozó erős versenyképesség-növekedés valódi forrása. 

Li Csiang szerint ez magyarázza, miért tudnak ennyire olcsók lenni a kínai új generációs autóipari termékek. Megjegyezte, hogy az erős versenyképességük annak is köszönhető, hogy hamarabb ébredtek nyugati riválisaiknál, előbb kezdték meg a zöldtechnológiákba való befektetéseket. 

Kína és a túlkapacitások

Épp emiatt a Nyugat most látott diszkriminatív fellépése teljességgel 

  • indokolatlan,
  • elfogadhatatlan
  • és sértő.

Kína és a kínai elemzők következetesen visszautasították azokat a vádakat, miszerint túlkapacitási problémájuk lenne, és azért kezdtek rendkívül agresszív exportoffenzívába az autóiparban, hogy ezt orvosolják. 

Ez persze megítélés kérdése, tavaly év elején, amikor a Tesla kirobbantotta az árháborút, és inkább olcsóbban adta a villanyautóit, hogy lekösse a sanghaji Gigafactory kapacitásait, Peking a fölös kapacitások leépítésére szólította fel a honi autógyártókat, az új létesítmények engedélyezését pedig megszigorította, mert olyan buborék fújódott fel az autógyártó szektorban, amely arányaiban már a bedőlt ingatlanfejlesztési szektort idézte.

Peking nehezményezi, hogy Brüsszel kereskedelempolitikája egyre inkább defenzív vonásokat ölt, ahelyett, hogy serkentené, adminisztratív eszközökkel fogja vissza a versenyt, miközben egyre inkább Washingtonéhoz igazodik. 

A kínai autóexport havi alakulása
 

Li Csiang figyelmeztette Brüsszelt: ezzel a magatartással azt kockáztatja, hogy új frontot nyit a Nyugat és Peking közötti kereskedelmi háborúban – amely Washington 2018-ban bevezetett első importvámjaival kezdődött –, és ott tart, hogy az EU vámdöntését követően válaszlépések sorát indították el, így például az uniós sertéshúsexport ügyében rendeltek el dömpingellenes vizsgálatot.

A Reuters az ügyben megszólaltatta Benoit Boulet-t, a McGill Egyetem villamos- és számítástechnika-professzorát, aki szerint Li Csiang szavait illik megszívlelni.

Kína valóban előrelépett az új generációs autók alacsony költséggel történő előállításában… és ez komoly lecke a számunkra, hogy megpróbáljuk összeszedni magunkat, és jobban csinálni, hogy versenyképesebbé váljunk. Most még fenyegetésnek vesszük, de aztán a kínai autók végül valahogy mégiscsak eljutnak Észak-Amerikába

– mondta Boulet.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.