BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Bahrain Daily Life And Economy

Visszamászik az olaj ára, Izrael játszik az idegekkel

Izrael nyitva tartja a lehetőséget Irán megtámadására – ez a hír ismét drágulásnak indította az olajat.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök  kijelentette, hogy az ország szabadon cselekedhet az ellencsapás során, akár az energia-infrastruktúrát is támadhatja. Ebből az olajpiacon azonnal azonnal azt olvasták ki, hogy

 veszélyben vannak az olajlétesítmények. 

Ismét drágul az olaj
Fotó: AFP

A kőolaj ára egyébként ebben a hónapban mintha hullámvasúton ülne, a Brent ára járt már 77 dolláron, de jegyezték 67 dolláron is. Az utóbbi napokban árnyalatnyit megnyugodott a hangulat, mivel a válaszcsapás lehetőségéről szóló híreket a korábbiaknál megnyugtatóbbnak találták, ám mindez visszájára fordult.  Emellett a kínai gazdaságösztönző – olajfogyasztás növelő lépésekről se lehet tudni sok konkrétat, ez a két fő tényező határozza meg az olajár mozgását.

Az árakat igazán erőteljesen felfelé mozdító katalizátor egyelőre hiányzik. A piac már nem igazán számol komoly ellátási zavarokkal az izraeli háború kapcsán, és az sem derült ki, hogy Kína miképpen tervezi felpörgetni gazdaságát. 

– mondta Jun Rong Yeap, az IG Asia elemzője. 

 

Mi várható?

Szerdán az amerikai olajkészletről szóló jelentés határozhatja meg a mozgást délutáni órákban, szerda délelőtt  a Brent hordóját 71 dollár körül jegyezték.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.