Slágergyanús hitelderivatívok

A hitelderivatívok megjelenése majdhogynem szükségszerű következménye volt az elmúlt évek főbb pénzügyi fejlődési irányainak. A származtatott termékek iránti növekvő igény és a kockázatkezelés mind hatékonyabb eszközeinek keresése egymást gerjesztve hozzák létre az egyre összetettebb termékeket. A hitelderivatívok a származtatott termékek többségéhez hasonlóan eredeti céljukat tekintve éppen az említett két fejlődési pálya metszetében találhatók: olyan másodlagos, tehát valamilyen egyébként forgalmazott, hitelviszonyt megtestesítő eszközre épülő termékek, melyek segítségével hatékonyan kezelhetők az alapeszközből eredő kockázatok. Ezek legelterjedtebb és egyben egyik legegyszerűbb formája az úgynevezett credit default swap (CDS).

A CDS lényegében nem más, mint egy kötvénykifizetést garantáló biztosítás. Segítségével valamely kockázatos - pl. vállalati - kötvényt megvásárló befektető mérsékelni tudja az általa nyújtott hitelösszeg és annak kamatainak esetleges vissza nem fizetéséből eredő kitettségét. A folyamat alapesetben háromszereplős, egy hitelfelvevőből, egy hitelnyújtóból és egy a biztosítást vállaló félből áll. Az eljárás a következő: a hitelező megvásárolja a hitelfelvevő vállalat valamely kötvényét. A kamatok és a névérték visszafizetése természetesen számos oknál fogva meghiúsulhat, elég, ha csak a tavalyi vállalati csődök sokaságára gondolunk. Annak érdekében, hogy az ebből eredő kockázatát mérsékelje, a hitelező - hasznának egy részéről lemondva - eladja kockázatát egy harmadik félnek. Míg a kötvény megvásárlójának a hitelfelvevő a lejáratig rendszeres kamatkifizetéseket teljesít, addig a hitelező hasonló rendszerességgel díjat fizet a biztosítást vállaló szereplőnek. A kockázatot átvállaló fél mindaddig, amíg a hitelfelvevő fizetni tud, semmilyen kötelezettséggel nem tartozik. A vállalat fizetésképtelensége esetén azonban a fennmaradó kamatok és a névérték ellenében meg kell vásárolja a kérdéses kötvényt a hitel nyújtójától. Utóbbi a CDS-szerződés lejártáig továbbra is fizeti a biztosítás díját, a kötvényből eredő tartozás behajtása azonban már nem az ő feladata. Ilyen módon a CDS-szerződés lényegében egy a kötvényre kiírt feltételes eladási jogként is értelmezhető, melynek jogosítottja a hitelt nyújtó fél. Ideális esetben természetesen a csőd elkerüli a vállalatot, így a hitelező is biztonságban érezheti magát, de a biztosító partner is megfelelő kompenzációban részesül a rizikó átvállalásáért.

A credit default swapok piaca az aktív kereskedelem következtében mára 2000 milliárd dollár fölé duzzadt. Szerepe, sok más termékhez hasonlóan, részben elszakadt létrejöttének indokától, hiszen ma már sokan spekulatív szándékkal kötik az ilyen ügyletet. A CDS-ekkel bonyolított forgalom olyan méreteket öltött, hogy sokan az ezen a piacon kialakult spreadeket tekintik irányadónak a kötvények jövedelmezőségének megítélésekor is. Tény, hogy a likviditás egy jelentős része ma már ezekben az eszközökben koncentrálódik, sokszor megnehezítve a tisztán kötvényekkel kereskedő befektetők életét. Különösen magas volatilitású időszakokban vásárolnak a befektetők szívesen CDS-eket, éppen akkor, amikor a kötvényalapoknak a hitellevelek piacán volna kiváltképp nagy szükségük megfelelő likviditásra. A CDS-árfolyamokat ráadásul a piac új volta miatt viszonylag kevés szereplő mozgatja, különösen érzékennyé téve azokat a befektetői hangulat változására. Részben ez is az oka annak, hogy a hitelderivatívok szerepének megítélése korántsem egyértelmű.

Egy másik nézőpont szerint ezen termékek veszélye abban rejlik, hogy számos visszaélés forrásául szolgálhatnak. A hitelfelvevővel ugyanis, az ügylet természeténél fogva, nem a kockázatot viselő fél áll közvetlen kapcsolatban, hanem az a - jellemzően - pénzintézet, amely a kérdéses kötvényt megvásárolta. Utóbbi így sokkal pontosabb információkkal rendelkezik a kötvényt kibocsátó vállalat tényleges helyzetéről, mint az a szereplő, aki viselni köteles a társaság fizetésképtelenségéből adódó kockázatot. További kritikaként fogalmazódik meg a CDS-szerződésekkel szemben, hogy a hitelnyújtót a lehetséges veszélyforrások felülbecslésére ösztönzi.

Fontos látni azonban, hogy ezek a kritikák nem a hitelderivatívok szükségességét kérdőjelezik meg, sokkal inkább azok használatát szeretnék biztosabb keretek közé szorítani. A tavalyi év feltehetőleg még a bekövetkezettnél is sokkal több áldozatot követelt volna ezen eszközök hiányában.