A piac ítélete

Az úgynevezett magyar kismesterek egy-egy bokrétája nemcsak hazánkban, de Európa legtöbb országában - főként Ausztriában, Német- és Olaszországban - is az árverések üde színfoltjaként hat. A negédes stílusukról jól ismert Berkes Antal, Neogrády Antal és László, Zorkóczy Gyula, vagy éppen Reinerné Istvánffy Gabriella alkotásai Európa-szerte meglepő népszerűségnek örvendenek. Az elitművészet kategóriáival nem sokat foglalkozó műkedvelők, átlagpolgárok ugyanis kedvelt alkotóik közé választották a kissé behízelgő modorú festőket.

Neogrády, Zorkóczy, vagy éppen Molnár Z. János alkotásai békebeli, idillikus hangulatuk

miatt - a Zsolnay-kerámiák mellett - már a nyolcvanas években hazánk egyik legjelentősebb műkereskedelmi exportcikkének számítottak. Az állami úton külföldre juttatott alkotások hamar elnyerték a környező piacok érdeklődését, majd az árverések állandó résztvevőiként utánpótlásukra is igény mutatkozott. Ez az igény a kilencvenes években szabaddá váló hazai műkincspiac figyelemre méltó eredményeinek forrásává vált. A kilencvenes években ugyanis az olyan slágerfestők, mint K. Spányi Béla, Háry Gyula, Berkes Antal, vagy a már említett Neogrády Antal egy-egy munkája sokszor meglepően magas leütési árakon cserélt gazdát, amit persze nem kizárólagosan a hazai - egyébként ugyancsak jelentős - kereslet határozott meg. A magyar fővárosba gyakran ellátogató bécsi, délnémet és olasz kereskedők listáin ugyanis rendre az egyik legelőkelőbb helyen állt és áll most is e tucatnyi festő neve. Mivel pedig ezek az alkotások jelentősebb művészeti értéket nem képviselnek, a kereskedők általában a kiviteli engedélyt is megkapták. A külföldi kereskedők sok esetben meg sem várták a festmények aukciókon történő felbukkanását. Helyette különböző helyeken, beleértve az ecseri piacot is, módszeresen kutatták fel ezeket a jellegzetes, a monarchia és a két világháború közötti időszak polgári világának hangulatát idéző alkotásokat.

Manapság mégis kevesebbet hallani a kismesterekről, ami elsősorban a klasszikus 20. századi magyar festészet felfutásával függ össze. Az elitművészetbe tartozó alkotók műveinek robbanásszerű áremelkedése messze lekörözte a kismesterek képeinek komótosabb, a nyugati piac által diktált tempóban emelkedő eladási árait. Míg a vezető mesterek alkotásai nemegyszer 30-40 százalékos értéknövekedést is produkáltak évente, addig a kismesterek esetében legfeljebb 10-15 százalékkal lehet számolni. (VG)