BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

"Bármi is történjen, az csak jobb lehet a forintnak"

A hazai deviza árfolyama ma 298,89-es szintre erősödött az euróval szemben, majd délután visszakerült a kurzus a 300-as szint felé. Így is közel fél százalékot tudott kapaszkodni a hazai deviza, amely kora reggel még a 303-as szinten járt.

A dollárral szemben 219,50 forintig kapaszkodott, délutánra 221 forintnál stabilizálódott az árfolyam, míg a svájci frankért volt, hogy 195,9 forintot kértek a devizapiacon. Délután a frankkal szemben 197 forintnál stabilizálódott az árfolyam.

A forint levált a régiós devizák mozgásáról – mondta lapunkban Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője. Bár a cseh korona látványosan gyengült a bizonytalan politikai helyzet miatt, nem valószínű, hogy tartósan a gyengülő pályán maradjon és a 30-as szint közelébe gyengüljön – mondja Suppan.

A szakértő szerint érdekesség, hogy a forint ma levált a régiós devizákról, például mind a korona, mind pedig a zloty 1 százalék körüli veszteséget élt meg, míg a forint fél százalékkal erősödött. Suppan szerint kiváró a hangulat a hazai devizapiacon, a befektetők várják a politikai fejleményeket, de ez inkább támogatólag hat most a devizára. Ahogy az elemző mondta: „az agóniának vége, bármi is történjen, az csak jobb lehet a forintnak”. A forint erősödését, és a régiós devizák stabilizálódását segítheti, hogy javul a hangulat a nemzetközi piacokon, „már látszik a gödör alja”. Az új lakás eladás nőtt a tengerentúlon, és az eurózóna befektetési menedzser indexe is kisebbet esett most, mint a megelőző hónapban.

Suppan Gergely szerint a forint sem fog tartósan gyengülni, de a régiós trendhez vissza fog zárkózni, és a 300-as szint körül ingadozik majd az árfolyama a következő napokban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.