BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Piaci körkép: Jól teljesítenek az amerikai mutatók

Nyereségen álltak a vezető New York-i tőzsdemutatók a csütörtöki kereskedés leállítása előtt négy órával. Ezzel folytatódott a kedden elindult növekedés, miután közel egy hónapig szinte folyamatos volt a hanyatlás.

 Közép-európai idő szerint 17 óra körül a technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite index 20,10 pont emelkedéssel 1391,74 ponton volt. A 30 vezető ipari részvény DJIA mutatója 7038,96 ponton állt 108,56 pont növekedéssel.

A kereskedők azt mondták, hogy a kőolaj áremelkedése miatt drágultak az olajipari részvények. Erősítette a tőzsdemutatókat az is, hogy a vártnál kedvezőbben alakultak a februári amerikai kiskereskedelmi eladások, ami a fogyasztói kiadások bizonyos stabilizálódását jelzi. Vegyesen mozogtak a pénzügyi papírok, mert nő a bizonytalanság amiatt, hogyan is képzeli az amerikai kormányzat a bankok mérlegeinek megtisztítását a pénzvesztő, "mérgezett" eszközöktől.

Az aggodalmat fokozta, hogy a két nagy amerikai jelzálog finanszírozó társaság egyike, a Freddie Mac szerint az állami költségvetésnek ahhoz, hogy stabilizálni tudja a lakáspiacot, úgy 30 milliárd dollárt kellene biztosítania. A makrodatok közül a munkanélküli segélyt első alkalommal kérelmezők száma és a februári kiskereskedelmi adatsora jelent meg. A kérelmek száma nőtt, az előző heti (korrigált) 645 ezerről 654 ezerre - az elemzők a korrigálatlan 639 ezer után 645 ezerre számítottak. A havi kiskereskedelmi eladások a vártnál kisebb mértékben, 0,1 százalékkal csökkentek a januári 1,8 százalékos többlet után. Az elemzők előzetes becslése 0,5 százalékos csökkenés volt februárra. Az adatra emelkedtek a kiskereskedelmi cégek árfolyamai.

Egy osztályzattal "AA pluszra" rontotta a General Electric (GE) hitelminősítését a Standard & Poor''s, amely azonban az új besorolást stabil kilátáson tartja és elsősorban ennek a hatására erősödött a cég árfolyama. A biotechnológiai ágazatban történő vállalatfelvásárlási hír erősítette az iparág papírjait. A Gilead Sciences 1,4 milliárd dollárt fizet a CV Therapeutics vállalatért. Emelkedtek a járműgyártók részvényárai a General Motors cégnek arra a bejelentésére, hogy nincs azonnali szüksége külső pénzügyi támogatásra márciusra.

A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta áprilisi jegyzése 1,29 dollár emelkedéssel 43,62 dolláron volt a tőzsdezárás előtt négy órával. Közép-európai idő szerint röviddel 17 óra előtt New Yorkban az euró 1,2781 dollárra gyengült a szerda késő esti 1,2838 dollárról (-0,44 százalék). A dollár 97,92 jenre erősödött az előző napi 97,28 jenről (+0,66 százalék). Az euró 298,10 forintot ért az egy nappal korábbi 301,33 forint után (-1,07 százalék). A dollár 233,63 forinton volt a szerdai 234,44 forintot követően (-0,35 százalék). Az euró 0,79 százalékkal 26,777 cseh koronára gyengült. Az euró 1,51 százalékkal 4,5350 zlotyra süllyedt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.