BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Óriási mozgás a nyugdíjkasszáknál – Sokan rossz lóra tesznek

Több mint százezer volt a ki-, illetve a belépések száma az első fél évben a magánnyugdíjpénztáraknál – derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) adataiból.

A kasszák közötti vándorlások élénkülésében közrejátszhatott, hogy a tagok elégedetlenek lehetettek a tavalyi hozamokkal, de az ügynökök fokozódó aktivitása is szerepet kaphatott benne. A kasszák az első hat hónap alatt működési költségük mintegy nyolcadát – több mint egymilliárd forint – fordították a tagszervezéssel kapcsolatos ügynöki kiadásokra, 25 százalékkal nagyobb összeget, mint tavaly. „Előfordult, hogy egész hálózatok álltak át arra, hogy átcsábítsák az ügyfeleinket” – hívta fel a figyelmet Nagy Csaba, az OTP Magánnyugdíjpénztár ügyvezetője.

Önmagában azzal persze nincs probléma, ha egy magán-nyugdíjpénztári tag szolgáltatót vált, a döntést azonban – különösen a tavalyi árfolyamveszteség után – érdemes alaposan átgondolni, mivel a meglévő kasszánál még csak virtuálisan jelentkező veszteség az újnál könnyen valós mínusszá változhat. Valószínűsíthető, hogy az első fél év pénztárváltói közül sokaknál ez történt, a PSZÁF adatai szerint ugyanis az idén elért hozamok és a taglétszámváltozások között semmiféle megfelelés nincs.

 

Nézze meg itt, hogy az Ön Magánnyugdíjpénztára hogyan teljesít - A Világgazdaság Online nyugdíjpénztári rangsora a MoneyMoon támogatásával

A legtöbb ügyfél az OTP Magánnyugdíjpénztárt hagyta el, amelynek a taglétszáma több mint húszezer fővel csökkent a vizsgált időszakban. A kassza portfólióinak idei teljesítménye viszont kifejezetten jó, különösen ami a legnagyobb növekedési alapot illeti. Ez az év eleje óta október közepéig 31,6 százalékot szedett magára, ezzel a második legmagasabb hozamot érte el a kategóriájában. A csoportelső a növekedési alapoknál a Quaestoré lett, 34,7 százalékos teljesítményével.

Ez a szép eredmény is kevés volt azonban ahhoz, hogy a kassza növelni tudja taglétszámát: az első hat hónapban a tagok több mint 4 százaléka, csaknem háromszáz fő fordított hátat a pénztárnak. A kiegyensúlyozott és klasszikus alapoknál a hozamok terén a Dimenzió viszi a prímet, de a kassza növekedési alapjára sem lehet panasz, a pénztártagok száma azonban ennél a piaci szereplőnél is csökkent az első fél évben.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.