BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az új rádióadó indulása felrántotta az Econet részvényeit

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 194,10 pontos, 0,92 százalékos emelkedéssel, 21.309,56 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 18,3 milliárd forint volt szerdán, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. Átlag alatti forgalom mellett emelkedtek az árfolyamok a részvénypiacon - mondta Vaszkó Szabolcs, az Erste Bank üzletkötője. Megjegyezte, hogy szerdán folytatódott az Econet erősödése, forgalma kiemelkedő volt, csaknem 4 milliárd forint.

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője is az Econetet emelte ki. A részvény 5,3 százalékkal, 7 forinttal 139 forintra drágult. A cég papírjai október vége óta kezdtek drágulni rohamosan, az akkori 60 forint körüli szintről, miután az econet-csoporthoz tartozó FM1 konzorcium elnyerte az országos vételkörzetű, most a Sláger Rádió által használt kereskedelmi rádiós frekvenciát az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) pályázatán.

Az üzletkötők elmondták, hogy a kereskedési nap enyhe bizonytalansággal indult, nagy volt az eladói nyomás, majd a délelőtt elindult erősödést a vártnál rosszabb amerikai makrogazdasági adatok sem tudták megakasztani.

A budapesti börze a régióban a felülteljesítő piacok közé tartozott, a lengyel, a cseh és a török index is csökkent.

A csütörtöki kereskedés irányát most is az amerikai piacok alakulása határozhatja meg - mondták az üzletkötők.

A Mol 100 forinttal, 0,61 százalékkal 16.400 forintra erősödött, 2,5 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 55 forinttal, 0,98 százalékkal 5.690 forintra nőtt, forgalmuk 8,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,39 százalékkal 763 forintra emelkedett, forgalma 583,5 millió forint volt.

A Richter papírok árfolyama 700 forinttal, 1,70 százalékkal 41.780 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el.

Szektortársa, az Egis 212,5 millió forintos forgalom mellett 140 forinttal, 0,74 százalékkal 19.000 forintra erősödött.

A BUMIX 1.998,72 ponton zárt szerdán, ez 18,08 pontos, 0,91 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.