BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jól kezdte a napot a tőzsde

Emelkedéssel nyitott kedden reggel a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 28,19 pontos emelkedéssel, 21.282,43 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,13 százalékkal erősödött.

 A BUX 133,74 pontos, 0,63 százalékos emelkedéssel, 21.254,24 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 13,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek a pénteki záráshoz képest.

Az amerikai piacok előző napi optimizmusa nem terjedt át az ázsiai tőzsdékre, és a határidős tőzsdeindexek jelzései alapján Európában is várhatóan gyengüléssel indul a kereskedés - mondta Rózsa Balázs, az OTP Bank tőzsdei műveletek osztályának vezetője. A szakértő nulla körüli, vagy enyhén negatív nyitást vár a magyar részvénypiacon.

 Emlékeztetett, hogy a BÉT-en már a hétfői a zárás előtt elfogyott a vételi lendület, és a blue chip részvények napi minimumon zártak, miközben Amerikában még hatalmas lendülettel emelkedtek a tőzsdeindexek. Rózsa Balázs elképzelhetőnek tartja, hogy most egy lassú korrekciós időszak veszi kezdetét.

A Mol harmadik negyedéves jelentésével kapcsolatban kifejtette, hogy míg üzemi szinten az olajvállalat eredménye jobb lett a vártnál, addig a nettó eredmény elmaradt az elemzői konszenzustól. Úgy véli, mivel a Mol nem mutatott kiemelkedő teljesítményt, a befektetők inkább a profit realizálás mellett dönthetnek.

Az aktuális piaci adatokat itt tekintheti meg!

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.