BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Concorde csökkentette az RFV-re vonatkozó 2009-es eredményvárakozását

Az RFV idei évre vonatkozó eredményvárakozását csökkentette, míg a jövő évre szólóan növelte a Concorde.

Kemény Gábor elemző szerint a vállalat teljesítményében döntő lehet, hogy létrejönnek-e a jelenleg tervezett új projektek. Ezeket figyelembe véve a részvények év végi fair értékét a Concorde 5100 forintra teszi.

Az RFV idei nettó profitjára vonatkozó várakozását a Concorde 19%-kal, 832 millió forintra csökkenti a gyergyószentmiklósi beruházással kapcsolatos egyszeri tételek, illetve a fejér megyei projekt második fázisának elhalasztása miatt.

Ugyanezen tényezők, illetve a Gyergyószentmiklóson megvalósuló új beruházás viszont pozitívan hatnak a vállalat 2010-es eredményére, így a jövő évre vonatkozó profitvárakozását a Concorde a korábbihoz képest 18%-kal, 1,27 milliárd forintra emelte.

Az új projektek száma lehet a döntő tényező a profit alakulásában

A Concorde elemzője, Kemény Gábor alapesetben továbbra is azzal számol, hogy 2010-ben az RFV egy új, méretében a gyergyószentmiklósihoz hasonló új projektet indíthat be. Különösen kedvező esetben a jövő évben teljes egészében meg is valósulhat egy nagyobb és egy kisebb projekt.

Az új projektek sorsa elsősorban a finanszírozási lehetőségektől függ, így az RFV növekedésének legfontosabb kockázata változatlanul a bankhitelekhez való hozzáférés kérdése.

A Concorde emelte a részvény jövő év végi fair értékére vonatkozó becslését

Az új projektekről zajló tárgyalások mindenesetre folyamatban vannak mind Romániában, mind Magyarországon, sőt a menedzsment azt tervezi, hogy egy harmadik országra is kiterjeszti a vállalat tevékenységét.
Az egy nagyobb és egy kisebb projekt jövő évi teljes megvalósulásával számoló forgatókönyvnek a Concorde értékelési modelljében 40%-os, az alapesetnek tekintett, egy új nagyobb projekt beindítását feltételező eshetőségnek 60%-os súlyt adva az RFV részvényeinek jövő év végi fair értékére az eddigi 4400 forintos várakozás után 5100 forintos becslés adódik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.