BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

"Sok pénz van a rendszerben" - Kitarthat a tőzsdei emelkedő trend

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 18,46 pontos emelkedéssel, 21.979,64 ponton nyitott pénteken. A legutóbbi, csütörtöki záró értékéhez képest 0,08 százalékkal erősödött.

Kovács Attila, az OTP Bank üzletkötője szerint a hét utolsó kereskedési napján az enyhe pozitív tartományú nyitás után oldalazás várható, hiszen a magyar idő szerint délután fél háromkor közlik a decemberi amerikai munkanélküliségi adatokat, így addig kivárnak a piacok.

Elmondta: ha a decemberi adattal megtörik a hosszú hónapok óta tartó emelkedő trend a munkanélküliek számában, az lendületet adhat az indexeknek a nap további részében.

Hozzáfűzte ugyanakkor: a közeljövőben mégis inkább egy erőteljes negatív korrekció várható. Kovács Attila szerint a csütörtökön a nagy papírok közül egyedül erősödő Mol árfolyama megérett a korrekcióra, amit alátámaszt, hogy a többi olajpapír már esett csütörtökön.

Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank Zrt. üzletkötője szerint a megjelenő munkanélküliségi adatok okozhatnak ugyan negatív meglepetést, azonban ennek ellenére is kitarthat a tőzsdeindexek emelkedő trendje, amelynek alapja, hogy "sok pénz van a rendszerben".

A BUX 203,54 pontos, 0,92 százalékos csökkenéssel, 21.961,18 ponton zárt csütörtökön, a részvénypiac forgalma 16,1 milliárd forint volt.


 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.