BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Indul a Hozamfutár - Jelentős kamatot ígér a TakarékBank

Hozamfutár néven mától jegyezhető a TakarékBank új, másfél éves futamidejű strukturált kötvénye.

Az értékpapír az első és az utolsó hat hónapra fix kamatot, míg a középső féléves periódusra az európai tőzsdék mozgását jól leképező EuroStoxx50 index mértékéhez kötött hozamot fizet. A bank évek óta zajló Kötvénykibocsátási Programjának keretében negyedévente jegyezhetnek kötvényeket a befektetők.
 
„A legújabb kötvényünk koncepciója mögött az a széles körű piaci várakozás húzódik meg, hogy számos állami és jegybanki ösztönző intézkedés visszavonása nyomán Nyugat-Európában időszakosan kisebb lejtőre kerül a részvénypiac – mondta Brezina Szabolcs, a TakarékBank Pénz- és Tőkepiaci Üzletágának igazgatója. – Az év utolsó hónapjaiban, a reálgazdaság fokozatos javulása mellett már várhatóan jelentősebb emelkedésre vált ez a tendencia.

A kötvény éppen a 2010 utolsó és 2011 első negyedéves időszakának várhatóan alacsonyabb bázisról induló részvénypiaci teljesítménye után akár 14 százalék éves szintű kamatot is fizet.”
 
A TakarékInvest Hozamfutár kötvénye a 18 hónapos futamideje során kétszer (az első és a harmadik félév végén) jelentős, a piaci átlagot várhatóan meghaladó (éves szinten 7,5, illetve 5 százalékos) kamatot fizet, a második periódus hozama függ csupán a mögöttes részvények teljesítményétől.

Kedvező részvénypiaci mozgások esetén a kötvény teljes futamidőre fizetett hozama több mint 13 százalék, miközben a garantált 6,25 százalék kamatot a kibocsátó a legkedvezőtlenebb esetben is kifizeti. (EHM: 4,04 százalék-9,09 százalék).

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.