BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sorakoznak az új alapok

Egyre szaporodnak az idén az új befektetési alapok. Csak márciusban négy konstrukció nyilvános ajánlattételét engedélyezte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), az év elejétől számolva pedig összesen már tucatnyi alap indulásához kértek engedélyt az alapkezelők. A legnagyobb lendülettel a K&H, az MKB és az OTP Alapkezelő kezdte az új esztendőt; mindhárom társaság folyamatosan indítja az új alapokat, amelyek kivétel nélkül tőke- vagy hozamvédett konstrukciók.


Ezek sikerében okkal bíznak a piaci szereplők. A magyarországi lakosság ugyanis nem szívesen vállal túlzott kockázatot, miközben az alapkamat és a betétkamatok csökkenése miatt egyre jobban érdeklődik a befektetési alapok iránt is. Ezt jelzi, hogy az idén elindult garantált alapok lényegesen több tőkét gyűjtöttek a jegyzési időszak alatt, mint a tavalyiak. A K&H tőkevédett nyersanyagalapja például 3,7 milliárd, az MKB szintén tőkegarantált BRIC alapja 2,75 milliárd forintot szedett össze, az OTP Dupla Fix és Dupla Fix II. alapjaiból pedig összesen több mint 15 milliárd forintnyit adtak el.

Nem meglepő ezek tükrében, hogy a jelenlegi friss kínálatban is főleg garantált alapokat találhatnak a befektetők. Az MKB néhány napja kapta meg a felügyeleti engedélyt két új befektetési alap nyilvános ajánlattételének közzétételére. Az egyik ezek közül az Iránytű fantázianevet kapta, a másik a már jól ismert Pagoda ötödik sorozata, ez az ázsiai részvénypiacok emelkedéséből kínál részesedést a klienseknek.
A K&H-nál is kétféle garantált alapot jegyezhetnek az ügyfelek. Az egyik egy két és fél éves tőkevédett konstrukció, amelyen extra nyereséget akkor érhetnek el az ügyfelek, ha néhány gyógyszeripari cég – például az Abbott, a Bristol-Myers, a Roche, a Sanofi-Aventis vagy a Pfizer – árfolyama emelkedik a következő időszakban.

A másik konstrukció egy négyéves alap; ez legalább 12 százalékos hozamot ígért a befektetőknek futamideje során, ám ez a nyereség akár 48 százalékosra is emelkedhet, ha a Dow Jones Euro Stoxx 50 index jól teljesít, vagyis a maximális hozam évente mintegy 10 százalékos lehet. Az OTP új alapját nem titkoltan a tartós befektetési értékpapírszámlákhoz optimalizálták. A Dupla Fix Plusz alap a tervek szerint áprilisban indul és 2015 decemberében jár le, de eközben 2013 decemberében is kifizet a befektetésijegy-tulajdonosoknak a névértékre vetítve 8 százaléknyi hozamot, amely után a klienseknek, ha felveszik, már csak 10 százalékos kamatadót kell majd fizetniük.

A lejáratkor az alapkezelő további 8 százaléknyi hozamot garantál a befektetőknek, emellett az úgynevezett BRIC országok, vagyis Brazília, Oroszország, India és Kína részvénypiacainak emelkedéséből részesedhetnek a kliensek.  Néhány hagyományos, nyílt végű alap is indult egyébként az idén. A Cashline az Adventum Befektetési Alapkezelővel közösen indított egy abszolút hozamú alapot, a Raiffeisen Alapkezelő euróalapú likviditási alappal, az Allianz pedig egy indexkövető részvényalappal jött ki nemrég. VG

A befektetési alapok hozamairól friss adatok itt

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.