BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Őrültek házába való, aki azt hiszi, mindig nyerhet a devizán

Az euró a közelmúltban ismét jól kezdett teljesíteni a dollárral szemben és több elemző úgy látja, hogy az eurózóna adósságválságával kapcsolatos félelmei után a figyelem most ismét az Egyesült Államok problémáira koncentrálódik.

"A devizakereskedelem a világ legnagyobb zöldségesboltja, ahol minden nap milliók kereskednek. Aki azt hiszi, hogy mindig nyerhet ezen az üzleten, annak bolondok házában a helye" – így kommentálta a Bloombergnek a Goldman Sachs elemzője az euró-dollár viszonyának változását. Jim O’Neill azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy július közepén – három hét után először – ismét a medvék vették át a terepet a dollár tekintetében. A 22 deviza alap teljesítményét figyelő BlackTree Currency Index tanúsága szerint az euró hirtelen jött ereje meglepte az alapok vezetőit.

A hírügynökség által megkérdezett elemzők szerint az Európa gazdaságába vetett megnövekedett bizalom és az amerikai gazdaság lassulására utaló jelek együttesen emelték az eurót. A közös európai valuta így a Bloomberg által megkérdezett szakértők medián becslése szerint 1,20 dollárt ér júniustól. Az HSBC londoni elemzőcsoportjának vezetője szerint "a befektetők egy kissé túlreagálták az eurózóna szétesésével kapcsolatos félelmeket és közben elfelejtették, hogy az Egyesült Államoknak is meglehetősen sok problémája van. Az eurózónával kapcsolatos bizakodást tovább erősítheti,  hogy a mai adatok szerint rekordot döntött a német üzleti bizalmat jelző Ifo Index, valamint, hogy a vártnál jobb eredménnyel végeztek az európai bankok a stressz teszten.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.