BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az alsóbb régiókban mászkál a Nasdaq

Az amerikai részvénypiac negyedik napja tartó emelkedésével pozitív hetet zárt pénteken, véget vetve a három hete tartó lecsúszásnak.

Szerző: Tradenet Global

Az emelkedés elsősorban a vártnál jobb foglalkoztatottsági adatoknak köszönhető, ami a kereskedés megkezdése előtt jelent meg. A magánszektorbeli foglalkoztatottságról különösen jó hír érkezett, a vártnál jobb adatokkal. A teljes munkaerőpiac vesztesége 54 ezer álláshely volt.

A Dow Jones +1.24%-kal 10447 pontra, az S&P500 index +1.32%-kal 1104 pontra, a NASDAQ pedig +1.53%-kal 2233 pontra erősödött. A New York-i tőzsde forgalma valamivel egymilliárd részvény alatt maradt, ami még mindig gyengének mondható.

Az index jelenleg túlvett, és korrekcióra lenne szükség a következő kitörési kísérlet előtt. Ez egy rövidebb hét, mivel a munka ünnepe miatt a piacok hétfőn zárva tartanak. Szerdán és csütörtökön kisebb jelentőségű gazdasági adatok jelennek meg, és a legnagyobb játékosok csak a következő hétvége után térnek vissza, emiatt a kereskedés forgalma várhatóan egész héten alacsony lesz.
 
S&P 500 (SPY)

A nyitás előtt megjelent munkaerő piaci adatok jó nyitáshoz segítették a piacot. A kereskedés első felében a befektetők jobbnak látták bebiztosítani és kivenni az elmúlt három nap erős emelkedéséből szerzett profitjaikat a hosszú hétvége előtt.

Távolabbi szemszögből nézve a piacot az index egy kisebb oldalazó sávban irány nélkül mozog. A bölcs kereskedőnek jelen körülmények között okosan kell kezelnie a kockázatokat. Néha a legjobb védekezés a támadás… mostanában azonban a védekezés legegyszerűbb fegyvere az, ha simán a partvonalon várjuk, hogy a piac iránya kirajzolódjon.

Az index +1.32% mozgással zárt 1105 ponton.

NASDAQ (QQQQ)

Az index a többi indexhez hasonlatosan határozottan kivehető tartományban, de világos irány nélkül kereskedik, melyet jelentős volatilitás kísér. Mégis, amíg az index a kereskedési tartománya alsóbb régióiban mászkál és nincsenek vevők a környéken, úgy a támasz szintjének letörése egyre valószínűbb.

Az index +1.53% mozgással zárt 2234 ponton.

Félvezetők ($SOX)

A chip-index harmadik napja emelkedik, és már túl is lépett a 20 napos exponenciális mozgóátlagon. A kérdés, hogy ez csupán korrekció-e, akkor lesz igazán érdekes, amikor az index megközelíti a 330 pontot, és utána kirajzol egy olyan mélypontot, ami nem töri le az előző mélypont szintjét. Amíg mindez be nem következik, addig zuhanó trendről beszélünk.

A szektor +1.67% mozgással 328.71 ponton zárt.

Bankok ($BKX)

A bank-index folytatta erőteljes felfelé korrekcióját az EMA20 indikátoron túl is, és még magasabbra tört. A következő napok eldönthetik, hogy ez a nagy ugrás egyszerű technikai korrekció, vagy egy új trend kezdete.

Az index +1.86% erősödéssel 46.63 ponton zárt.

Biotech ($BTK)

Az index végre kitörte az április óta rá jellemző kereskedési sávot. Ezen a héten kiderül, hogy a kitörés sikeres-e, és az index újra növekvő pályára áll-e. Ezzel együtt megtudjuk, hogy a szektor vevői visszatérnek, vagy tovább folytatódik a lélektelen oldalazás.

A szektor +0.98%-os mozgással 1123 ponton zárt.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.