BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Még nem látni, hogy a nyugdíjpénztárak eladásba kezdtek volna

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84,39 pontos csökkenéssel, 23.581,11 ponton nyitott pénteken. A legutóbbi, csütörtöki záró értékéhez képest 0,36 százalékkal gyengült.

Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője enyhe pozitív hangulatra számít a nemzetközi piacokon. A budapesti kereskedésben izgalmas lehet a Mol, amelynek árfolyamát csütörtökön a Szurgut-részvények állami megvásárlásával kapcsolatos ellentmondó kommunikáció repítette fel. A cáfolatok nyomán pénteken rossz napja lehet Mol-nak, ami a többi részvény árfolyamát is lehúzhatja - mondta a bróker. A relatíve erős OTP-ben kérdés, hogy hogyan alakul a pénteki kereskedésben az árfolyam.

Friss részvény- és devizapiaci adatok itt

Varjú Péter még nem látja nyomát annak, hogy a magyar magán-nyugdíjpénztárak jelentősebb eladásba kezdtek volna. Véleménye szerint novemberben lehet majd inkább érzékelni a változásokat, mert az lesz az első hónap, amikor a napokban hozott törvény alapján a központi költségvetés nem utalja át a járulékfizetők 30 milliárd forintját. Ha teljesül a várokozások szerinti 20 százalékos visszalépés a magán-nyugdíjpénztárakból az állam nyugdíjalapba, akkor az komoly részvényeladásokat generálhat a pénztárak részéről - magyarázta a bróker.

Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint nehéz megjósolni a pénteki kereskedés menetét a sok magyar sajátosság miatt, miközben a globális hangulat kedvezőnek mondható. A szakértő megjegyezte, hogy az orosz Szurgut tulajdonában lévő Mol-pakett állami megvásárlásának nem kellene árfelhajtó hatással bírnia a tőzsdén, mert az egyetlen üzenet az, hogy a csomag ellenségesből "baráti" kézbe kerülésével tovább növekszik az esélye annak, hogy a Mol bevonja saját részvényeit.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 37,35 pontos, 0,16 százalékos emelkedéssel, 23.665,50 ponton zárt csütörtökön.


 

MTI Eco-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.