BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Suzuki tulajdonosok a legaktívabb kötelező-váltók

Mintha valami kuriózumot árulnának potom pénzért, úgy megrohanták a biztosítási alkuszokat az ügyfelek már a kötelező kampány első napjaiban – olvasható a CLB.hu biztosítási szokásokat vizsgáló közleményében. A független biztosítónál már most ötször annyian váltottak biztosítót, mint tavaly ilyenkor. A két nap alatt 300 ezer látogatót vonzó biztosítási portál szerint: további érdekesség az is, hogy a legkorábban biztosítást kötők többnyire Suzuki tulajdonosok. A "Mi autónk" vezetői mintegy hatszor annyian látogatták a biztosítási portált, mint más gépjárművek tulajdonosai.

A cég tapasztalata szerint a legtöbben este otthon, nyugodt körülmények között szerződnek, de nap közben órákat töltenek az Interneten azzal, hogy megtalálják a legjobb ajánlatot. A kampány első két napján az átszerződők 79 százaléka férfi volt – olvasható a CLB közleményében.

Minden eddiginél többen váltottak biztosítót. A CLB független biztosítási alkusz cégnél már most ötször annyian szerződtek át másik biztosítóhoz, mint tavaly ilyenkor – nyilatkozta Németh Péter, a CLB kommunikációs vezetője. A cég felméréséből kiderül, hogy a férfiak számára fontosabb a kötelezőbiztosítás-váltás, mint a nőknek. Az idei kampány első két napjában a „átszerződők” 79 százaléka férfi, 21 százaléka pedig nő volt.

Az elő két napon reggel fél 8 és 9 között, valamint délután 5 és 7 óra között látogatják a legtöbben azokat a honlapokat, amelyeken biztosítást lehet kötni. Noha ezekben az időpontokban tízszer annyian nézik meg ezeket az internetes helyeket, mint általában, a biztosításokat jellemzően a nyugodalmasabb órákban, este 7 után kötik azok, akik napközben végigfutották az ajánlatokat - derül ki az elemzésből.
 
Az első két nap adatai azt mutatták, hogy a biztosítót váltók 75 százaléka három cég ajánlata közül választott: az Allianz, Astra, K&H, közel egyenlő arányban osztozott az új kötéseken, 25 százalék pedig 11 másik cég ajánlatát választotta.
 
A CLB szerint az Astra, mint új szereplője a biztosítási piacnak, igen kedvező ajánlattal igekszik tarolni, az Allianz a 100 százalékos elektronikus kommunikációra, bankkártyás és inkasszós díjfizetésű e-GFB termékével ér el sikereket, a K&H -t pedig a banki világból jól csengő neve is segíti.  Az MKB úgy tűnik „megunta”, hogy évek óta csak szemlélője a versenynek, az első két napon a "váltók" csaknem 7 százaléka választotta őket. Ez többek között annak is köszönhető, hogy elsősorban az alkuszokra támaszkodik, alkuszi csatornákon kedvezőbb díjat hirdetett. Viszont a tavalyi nagy nyertes, az Uniqa és az Aegon nem tudja megismételni a sikert, csak kevés kategóriában adnak „nyerő” díjat. Mindez nem véletlen,  régi tendencia, hogy azok a biztosítók, amelyek az előző évben „túlnyerték” magukat, a következő évben korrigálnak.
 
További érdekesség, hogy feltűnően sok volt az első napokban az, aki Suzuki gépkocsijára kötött biztosítást. A kötések mintegy 25 százaléka vonatkozott erre a típusra, második helyen a „Volkswagnesek” és a „Fordosok” állnak 8-8 százalékkal. - nyilatkozta Németh Péter, CLB Alkusz Kft igazgatója.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.