Commerzbank: Kicsi, csaló vállalkozásokat termel az ország

Kozma András elmondta: a fő gond, hogy olyan gazdaságpolitikai rendszer alakult ki az elmúlt tíz évben, amelyben nagyon nehéz vállalkozni. A cégeket ez arra ösztönzi, hogy maradjanak kicsik, rejtőzzenek és a megtermelt pénzt lehetőleg fogyasszák el, ahelyett, hogy visszaforgatnák a gazdaságba. A probléma tehát nem a vállalkozói rétegben keresendő, a versenyképességünk egyértelműen romlott, ebben a légkörben nehéz egységes vállalati struktúrát felépíteni.

A kamatok magasabbak, csakúgy, mint az adók, nincs iparpolitika és nincs gazdaságvédelem sem. Ebben a gazdaságpolitikai hangulatban deformálódik a vállalati struktúra, amely egyrészt erősen duális: a külföldi cégek prosperálnak, termelik a GDP-t, míg a hazai vállalatok szenvednek. Eltorzult a vállalati piramis is; Magyarországon akad néhány nagyvállalat és több százezer mikrovállalkozás, a két kategória között pedig szinte semmi. Minden tizennegyedik magyarra jut egy cég, ez pedig egy betegség tünete és nem a vállalkozó kedvet jelzi. A legértékesebb vállalati része pusztul, míg a kiscégek a szürke sávba menekülnek az adók elől.

A Commerzbank számos tanulmányt készített a régióban a vállalati rendszerekről. Eszerint a kkv kör középső rétege teljesen hiányzik. A 700 ezres működő vállalkozási szám stagnál, csak a nagyvállalati körben vagyunk jók régiós szinten. Erre a torz struktúrára épülnek a torz partneri rendszerek, például a bankok is. Így a bankok működésének torzulása sok tekintetben a fent említettek következménye. Hogyan higgyen egy bank olyan cégben, amelynek a tulajdonosi szerkezete nem átlátható? Amelynek a bizonylatai nem megbízhatóak azért, mert lehetőséget hagy a szürke szférába való átcsúszásra?

Csak mintegy 5 ezer cég tekinthető valóban hitelképesnek. A bankok így preferálják a külföldieket, hiszen ezek a cégek transzparensebben működnek, ez a kör egészségesebb.  

Magyarországon nem létezhet bizalom a bank és az ügyfél között, a két fél nem hisz egymásnak, ellentétben a Nyugat-európai országokkal, így csak a fedezet számít. Egy céget bármikor fel lehet számolni és a vagyonát máshová átvinni - így a biztosítékok túlzottan nagy szerepet kapnak a hitelezésben. Ennek megfelelően a pénzintézetek igyekeznek kilobbizni, hogy egy esetleges felszámolás esetén ők legyenek az elsők, akik visszakapják a tőkéjüket.

Németországban egy adott cég évtizedekig marad egy banknál, mert hisznek egymásnak. Ez a fajta lojalitás azonban Magyarországon nem alakul ki, a cégek bankok között ugrálnak, már tíz bázispontos különbség esetén is.

A magyar bankrendszer mindamellett rendkívül jövedelmező, ez változik meg a közeljövőben. A hitelállomány (beleértve a vállalatokat is) zsugorodik. Már a meglévő hitelek refinanszírozásához is tőkeimportra van szükség, ez normális egy fejlődő gazdaságban, a hiteligény tehát egyértelmű. Ehhez azonban nem fog elegendő banki hitelállomány párosulni. Eddig a pénzintézetek tulajdonosai szívesen hozták ide befektetéseiket, mert a szektor jó hasznot hozott. De 2010-ben és 2011-ben ütés éri a bankrendszert a gazdaság állapota, a bankadó, valamint a nyugdíjpénztárak átalakítása következtében. A hitelkínálat csökkenése éppen a gyengélkedő vállalati réteget érinti majd: több százezer cég számára lesz nehezebb a hitelhez jutás, miközben a felső harmad - abszurd módon - akár jobban is járhat.