BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagyon "túlvették" az OTP-t

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 16,65 pontos csökkenéssel, 24.434,73 ponton nyitott pénteken. A legutóbbi, csütörtöki záró értékéhez képest 0,07 százalékkal gyengült.

A QUAESTOR elemzője szerint a Magyar Telekom előtt nincsenek fontosabb szintek, így ott zökkenőmentes lehet az emelkedés. A Richter és az Egis gyengébben szerepelhet köszönhetően a gyógyszerkasszával kapcsolatos kormányzati terveknek - jegyzi meg Varga Zoltán. Az elemző várakozása szerint továbbra is erős marad a forint, aminek árfolyama az euróval szemben a következő időszakban 263-268 között mozoghat.

A legfrissebb piaci adatokért kattintson ide!

Balásy Zsolt megjegyezte, hogy az előző napok emelkedése talán pénteken is folytatódhat. A Concorde elemzője azonban a lehetséges korrekcióra is figyelmeztetett, megjegyezve, hogy az OTP nagyon "túlvett". Tavaly október óta négyszer volt erre példa, amit minden alkalommal kisebb-nagyobb korrekció követett.

Varga Zoltán, a QUAESTOR és Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője pozitív hangulatú kezdést vár pénteken a Budapesti Értéktőzsdén. Az OTP és a Mol a csütörtöki kereskedés során "ellenálláshoz" érkezett, így a két papírnak nem lesz könnyű tovább emelkedni - vélekedett Varga Zoltán.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.