BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Matolcsy 160 forinton rögzítené a frankot

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter azt javasolta a Magyar Bankszövetségnek, hogy a devizahitelesek esetében rögzítsék a frank árfolyamát 160 forinton, az euró árfolyamát pedig 250 forinton - jelentette szerdán a Reuters hírügynökség. A beszámoló megjelenése után a forint kéthavi mélypontra gyengült.

Matolcsy György egy május 12-én kelt levélben tájékoztatta álláspontjáról a Bankszövetséget - írta a Reuters. A hírügynökséghez eljutott levél szerint a kormány azt is el kívánja érni, hogy a bankok 2013-ban és 2014-ben is fizessenek különadót. Ennek mértéke a jelenlegi különadó 50 százaléka volna.

A miniszteri levélből az is kiderül, hogy a kormány szigorú feltételekhez kötné a kilakoltatási és árverezési moratórium feloldását. A Reuters beszámolójának megjelenése után az eurót 269,70 forinton jegyezték, a forint így nyolcheti mélypontra gyengült. A hír megjelenése előtt 268,60 forint körül volt egy euró a nemzetközi devizapiacon.

Mint arról beszámoltunk, a Népszabadság értesülése szerint az utolsó pillanatba becsempészett kormányzati módosítások miatt a bankok nem hajlandók aláírni a megállapodást, így az adósok a várt segítség helyett csak felszólító levelet kaphatnak.

Az elképzelések szerint akár már most pénteken aláírhatták volna a bankok és a kormány képviselői a fizetési nehézségekkel küzdő lakáshitelesek megsegítéséről szóló együttműködési megállapodást, a kabinet azonban az utolsó pillanatban tizenkilencre lapot húzott.

Miután hosszas, jó háromnegyed évig tartó egyeztetés eredményeként a két oldal szakértői kidolgozták a mentőcsomag részleteit, a kormány múlt pénteken újabb elemekkel kiegészített, illetve számos ponton átdolgozott koncepciót küldött vissza a bankoknak.

A módosításokról kedd délután egyeztetett a Magyar Bankszövetség elnöksége, illetve a hazai bankok vezetői, és a lap információi szerint úgy döntöttek, hogy ebben a formában nem írják alá a megállapodást. A pénzintézetek e helyett vissza kívánnak térni a legutóbbi, múlt péntekig hatályos változathoz, melyet egyébként korábban – igaz „csak” államtitkári szinten – a kormány is elfogadott.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.