BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Útban a katasztrófa felé

A bankközi hitelpiacokon, a hét folyamán drámain megnőtt a kamatok és az azonos swap ráták közti különbség. A 2007 júliusában kitört hitelválság először a nagybani hitelpiacon – ahol a bankok fedezet nélkül nyújtanak egymásnak hiteleket – fejtette ki a hatását – olvasható az FXPro Görögországgal kapcsolatos elemzésében.

A többi pénzintézet hitelképessége miatt aggódó bankok egyszerűen lecsökkentették a felajánlott hitelkereteket. Az idei év elején már többnyire stabilizálódott a piac, ami a spreadeket illeti, de az egyhónapos lejáraton túl továbbra is jelentős a likviditás hiánya, tekintve, hogy ezek a hitelezések nem férnek meg jól a megszorított kockázatkezelési paraméterekkel. 2007-ben a bankok még a subprime hitelek időzített bombái miatt aggódtak.

A hangsúly ezúttal már azon van, hogy hol parkolnak a görög kötvények. A mostani helyzet legalább átláthatóbb, mint 2007-ben, ugyanis a BIS (Nemzetközi Fizetések Bankja) által szolgáltatott adatok és a tavalyi stressz-tesztek felfedték, hogy hol leselkednek a kockázatok (mégpedig elsősorban a francia és a német bankoknál).

Azonban, még ha tudjuk is, hogy hol rejtőznek a kockázatok, attól még nem lesz könnyebb elviselni a következményeket. Azokat ugyanis nem csak a német és francia bankszektorok éreznék; a görög bankok beszakadása a közép-kelet-európai térségben is komoly következményekkel járhat, tekintve, hogy Bulgária és Románia is nagy kitettséggel rendelkeznek a görög banki szektorban – szögezi le az FXPro.

Az EKB pillanatnyilag keményvonalast játszik, és elvet minden olyan javaslatot, mely nem a magánszektor teljes körű és önkéntes adósság-átütemezésére irányul, annak ellenére, hogy ez valójában egy megvalósíthatatlan vágyálom. Ami a monetáris politikát illeti, az EKB nagyobb rugalmasságot kell, hogy mutasson, melyhez meg is van a kellő mozgástere. A várva várt pénzpolitikai szigorítás hivatalosan még nem érkezett el. Azonban a Libor-OIS spreadek megugrása és a pénzügyi kondíciók ebből következő szigorítása már eleve előidézték azt, elsősorban ott, ahol Libor-hoz kötött jelzálog-kötelezettségek vannak (például Spanyolországban). Amennyiben az EKB júliusban erre rátenne még egy kamatemelést, úgy igen komoly hibát követne el.

Jogi nyilatkozat: A fenti szöveg marketing kommunikációs célra készült. Nem tartalmaz és nem is értelmezhető úgy, hogy tartalmaz befektetési javaslatot vagy befektetési ajánlatot, illetve pénzügyi eszközökkel kapcsolatos tranzakcióra vonatkozó ajánlatot, vagy arra vonatkozó megbízást. A múltbéli eredmények nem garantálják, és nem jelzik előre a jövőbeli eredményeket. Az FxPro nem veszi figyelembe az Ön személyes befektetési céljait, se pénzügyi helyzetét. Az FxPro nem foglal állást és nem vállal felelősséget a közzétett információ pontosságáért, se annak teljességéért, se olyan befektetésből származó veszteségért, melyet az FxPro bármilyen alkalmazottja, vagy egy harmadik fél által szolgáltatott javaslatból, előrejelzésből, vagy egyéb információból származik. Ez a szöveg nem a pénzügyi elemzés függetlenségét támogató jogi követelmények alapján készült és nem képezi tárgyát a pénzügyi elemzés terjesztésének előmozdítását tiltó rendelkezéseknek sem. A szövegben foglalt véleménynyilvánítások előzetes értesítés nélkül bármikor módosíthatók. A leírtakban foglalt vélemény sok esetben személyes jellegű, és nem mindig tükrözi az FxPro véleményét. Jelen közlés csak az FxPro előzetes engedélyével sokszorisítható illetve terjeszthető.

Kockázati figyelmeztetés: A CFD-k, melyek tőkeáttétes termékek, nagy kockázattal járnak és a teljes befektetett tőke elvesztését vonhatják maguk után. Éppen ezért a CFD-k nem minden befektető számára alkalmasak. Ne kockáztasson többet, mint amennyit kész elveszíteni. Mielőtt megkezdené a kereskedést, győződjön meg róla, hogy megértette az ezzel járó kockázatokat és egyben vegye figyelembe saját tapasztaltságának mértékét is. Ha szükséges, keressen fel független tanácsadót.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.