BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vége a pesti piac örömének?

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 11,32 pontos emelkedéssel, 23.206,36 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,05 százalékkal erősödött. Ám nem sokkal nyitás után pirosba fordult.

A vezető részvények árfolyama kivétel nélkül esik: a Mol papírok kurzusa 0,37 százalékkal 23610 forintra csökkent, a MTelekomé 0,53 százalékkal 557 forintra csökkent, az OTP kurzusa 0,15 százalékos mínuszban 5950 forinton áll, a Richter papírok árfolyama pedig 0,42 százalékos csökkenéssel 34305 forinton áll pár perccel fél tíz előtt.

Gerőcs Tamás, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a nemzetközi hangulat vélhetően a negatív tartományban marad csütörtökön, ezt követheti a magyar piac. Az tény - fűzte hozzá -, hogy az itthoni kereskedés az elmúlt napokban felülteljesítést mutatott.

E mellett beszélt arról is, hogy az amerikai piac a negatív tartományban zárt; több hír is azt sejteti, hogy itt folytatódhat a süllyedés. Emlékeztetett, hogy szerda este jelent meg a Fed úgynevezett Bézs Könyve, amely negatív előjelű volt és a gazdasági aktivitás lassulására utaló jeleket közölt.

Felhívta a figyelmet, hogy csütörtökön az Európai Központi Bank és az angol jegybank is kamatdöntő ülést tart; várhatóan egyik jegybank sem irányoz elő kamatemelést. A görög krízissel kapcsolatos kommentek elsősorban a devizapiacon lesznek iránymutatóak, de a tőzsdére is kihathat - húzta alá.

KBC Securities elemzője, Somi András is úgy vélekedett: a nemzetközi hangulat továbbra sem túl fényes, így a csütörtöki kereskedés is inkább pesszimista hangulatban indulhat.

Emlékeztetett, hogy a befektetők által leginkább követett két index - az S&P 500 és a Dow Jones - már zsinórban a hatodik napot fejezte be eséssel. A harmadik hitelminősítőnél, a Fitchnél is felmerült, hogy leminősíthetik az Egyesült Államok adósság-besorolását, amennyiben nem tudnak a politikusok megállapodni az adósságlimitről.

Az OPEC tagjai nem tudtak megállapodni az olaj-kitermelési kvóták megemeléséről, így változatlanul hagyták őket a szerdai bécsi ülésükön. Az olaj árfolyama hirtelen emelkedéssel reagált a hírre - hívta fel a figyelmet. Aláhúzta: a délutáni tengerentúli makro adatokra mindenképp érdemes lehet odafigyelni.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.