BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

BÉT: mára már nem volt elég a lelkesedés

Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 228 pontos, 1,27 százalékos csökkenéssel, 17.772,67 ponton zárt csütörtökön.

A vezető mutató a reggel még a pozitív oldalon nyitott, ám az előny fokozatosan olvadt és a délután t már a negatív tartományban töltötte. A részvénypiac forgalma 13,5 milliárd forint volt.

Varga Zoltán, a QUAESTOR elemzője beszámolt róla, hogy a tőzsdék mozgalmas napot zártak. Délután banki körökben olyan pletyka terjedt el, hogy Németország adósbesorolását egy fokozattal leminősítheti a Fitch Ratings. Erre "élesen lefelé vették az irányt" az indexek, majd rövid időn belül érkezett a hivatalos közlemény, miszerint megerősítették az AAA besorolást. Ezután a Moody''s és az S&P is hasonló közleményt tett közzé. Így némileg megnyugodtak a befektetők, de az árfolyamok már nem tudtak érdemben visszakapaszkodni.

A vezető részvények az OTP kivételével gyengültek. Péntek délután beszédet tart Ben Bernanke, a Fed elnöke, amelyet a piac napok óta vár, így hatalmas kilengésekre lehet majd számítani az elemző szerint.

A Mol 750 forinttal, 4,45 százalékkal 16.100 forintra csökkent, 3,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 80 forinttal, 2,00 százalékkal 4.080 forintra erősödött, forgalmuk 9,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,40 százalékkal 500 forintra esett, forgalma 276,2 millió forint volt.

A Richter papírok árfolyama 560 forinttal, 1,62 százalékkal 34.000 forintra gyengült, a részvények forgalma 309,8 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 56,3 millió forintos forgalom mellett 350 forinttal, 2,31 százalékkal 14.830 forintra csökkentette értékét.

MTI Eco - Világgazdaság Online-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.