BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pár ponttal tudott csak erősödni a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 11,84 pontos, 0,08 százalékos emelkedéssel, 15.612,52 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 18,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest.

Nagy Bertalan, az Equilor vezető befektetési tanácsadója elmondta, hogy a múlt heti nagy esést követő hétfői és keddi nagy emelkedés után szerdán iránykeresés, majd enyhe csökkenés volt a tőzsdéken. A DAX index lokális csúcsot is elért napközben, majd mínuszba fordult.

Nagy Bertalan szerint továbbra is az eurózóna adósságválságával, főleg a Görögországgal kapcsolatos hírek mozgatják a piacokat. A befektetési tanácsadó szerint a következő napokban kis megnyugvás lehet a piacokon az előző napok felpattanása után, a hét végén pedig enyhe lefelé csorgás jellemezheti az árfolyamokat.

Az OTP is mínuszban járt a nap elején, majd 3.380 forintig emelkedett az árfolyam, ami azonban nap végére az előző napi záróérték körülire csökkent, végül kis mínuszban 3.250 forinton zárt, forgalmuk 13,1 milliárd forintot tett ki.

A Mol 55 forinttal, 0,37 százalékkal 14.695 forintra csökkent, 3,1 milliárd forintos forgalomban. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,85 százalékkal 472 forintra erősödött, forgalma 704,8 millió forint volt.

A Richter papírok árfolyama 190 forinttal, 0,64 százalékkal 29.800 forintra nőtt, a részvények forgalma 719,4 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 137,5 millió forintos forgalom mellett 200 forinttal, 1,33 százalékkal 14.800 forintra gyengült.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.