BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A világ visszafojtja a lélegzetét

Némileg megnyugodtak a kedélyek Rómában, miután Mario Monti kapott megbízást az új ügyviteli kormány elnöklésére. Monti számára a nagy kihívás nem abból fog állni, hogy tudomásul vegye a problémákat és megkezdje a szükséges intézkedéseket, hanem hogy meggyőzze az olasz adófizetőket és politikusokat, hogy a gazdasági megroppanás elkerülése érdekében elkerülhetetlenek a fájdalmas kiigazítások – írja piaci elemzésében az FXPro.

Az olasz parlament várhatóan már a hét folyamán megerősíti az új elnök hivatalba lépését, mely elvileg Berlusconi néppártjának támogatását is élvezi. A szenátus közben gyorsan elfogadott egy törvényt, mely a megszorítások és a reformok felgyorsítását szolgálja, az EU és az EKB felügyelői pedig már a múlt héten Rómába érkeztek, hogy ellenőrizzék a dolgok állását. A tízéves olasz állampapír hozama ma reggel újabb 10 bázispontos csökkenés után 6,33 százalékra mérséklődött. A múlt hét közepén, amikor Olaszország még a pénzügyi szakadék mélyébe pillantott, a hozamok majdnem 7,5 százalékra szöktek. Bár indokolt lehet az optimizmus, az új elnök ettől függetlenül hatalmas feladvány előtt áll. Közben az egész világ lélegzetvisszatartva figyeli az olasz fejleményeket.

Bár az eurózóna jelenlegi formájának felbomlása a múlt héten már a hivatalos vita részévé vált, ennek ellenére az arany csak kismértékben erősödött, mely sokak számára érdekesnek tűnhet. Itt egyfelől figyelembe kell vennünk, hogy a dollár – az október végi mélyponthoz képest – 3,5 százalékkal erősödött, mely alapesetben csökkentené az arany árfolyamát, tekintettel az értékelésekből származó hatásokra.

Ami az eurótól elpártoló tagokat illeti, itt minden bizonnyal magas inflációra számíthatnánk. A valutaárfolyamokat jelentősen leértékelnék, mely nem csak az inflációt tüzelné, de egyben a gazdaságok eddiginél gyorsabb kilábalását is lehetővé tenné. Természetesen fennállna annak veszélye, hogy az infláció olyannyira meglódul, hogy az visszavetné a leértékelődésből származó versenyelőnyt.

Függetlenül attól, hogy ez konkrétan melyik országokra vonatkozna, az egyik legnagyobb kockázatot a kisebb államok kilépéséből származó euró-erősödés jelentené. Tekintve, hogy a "kiesettek" összességében kisebb GDP teljesítménnyel bírnának, mint a "bent-maradtak", így elsősorban az inflációs hatás dominálna. A globális reálkamatokat mérő indexünk majdnem nullát mutat, mely a megnövekedett kötvénykeresletet (plusz alacsony hozamok) és a viszonylag alacsony inflációt tükrözi. Az utóbbi így előbb vagy utóbb negatív tartományba fog kerülni, amennyiben az arany tovább erősödik, és feltéve hogy a megszokott korreláció érvényesül (azaz alacsony reálkamatok: magas aranyárfolyam). Mindent összevetve nem garantálható, hogy az arany profitálna egy lehetséges euró-szakadásból, vagy a papírpénz iránti bizalom elvesztéséből.

Jogi nyilatkozat: A fenti szöveg marketing kommunikációs célra készült. Nem tartalmaz és nem is értelmezhető úgy, hogy tartalmaz befektetési javaslatot vagy befektetési ajánlatot, illetve pénzügyi eszközökkel kapcsolatos tranzakcióra vonatkozó ajánlatot, vagy arra vonatkozó megbízást. A múltbéli eredmények nem garantálják, és nem jelzik előre a jövőbeli eredményeket. Az FxPro nem veszi figyelembe az Ön személyes befektetési céljait, se pénzügyi helyzetét. Az FxPro nem foglal állást és nem vállal felelősséget a közzétett információ pontosságáért, se annak teljességéért, se olyan befektetésből származó veszteségért, melyet az FxPro bármilyen alkalmazottja, vagy egy harmadik fél által szolgáltatott javaslatból, előrejelzésből, vagy egyéb információból származik. Ez a szöveg nem a pénzügyi elemzés függetlenségét támogató jogi követelmények alapján készült és nem képezi tárgyát a pénzügyi elemzés terjesztésének előmozdítását tiltó rendelkezéseknek sem. A szövegben foglalt véleménynyilvánítások előzetes értesítés nélkül bármikor módosíthatók. A leírtakban foglalt vélemény sok esetben személyes jellegű, és nem mindig tükrözi az FxPro véleményét. Jelen közlés csak az FxPro előzetes engedélyével sokszorosítható, illetve terjeszthető.

Kockázati figyelmeztetés: A CFD-k, melyek tőkeáttétes termékek, nagy kockázattal járnak és a teljes befektetett tőke elvesztését vonhatják maguk után. Éppen ezért a CFD-k nem minden befektető számára alkalmasak. Ne kockáztasson többet, mint amennyit kész elveszíteni. Mielőtt megkezdené a kereskedést, győződjön meg róla, hogy megértette az ezzel járó kockázatokat és egyben vegye figyelembe saját tapasztaltságának mértékét is. Ha szükséges, keressen fel független tanácsadót.

Az FxPro Financial Services Ltd tevékenységét a CySEC engedélyezi és szabályozza (engedélyszám: 078/07) FxPro Financial Services, Karyatidon 1, Ypsonas, Limassol 4180 Cyprus.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.