Az arany a legjobb biztosítás az infláció ellen - Bankóprés hajtja felfelé az árat

A világszerte ismert magyar tőzsdespekuláns, André Kosztolany a fundamentumok és a tőzsde kapcsolatát egy sokat idézett hasonlattal fogalmazta meg. „Az árfolyamok viselkedése a kutyát sétáltató emberhez hasonlít. A kutya össze-vissza rohangál gazdája körül séta közben. Néha előre szalad, néha pedig lemarad. De alapvetően követi gazdáját. Így van ez a részvények esetében is. Az árfolyamok néha meglódulnak, máskor pedig zuhannak, de alapvetően a cég valódi teljesítménye körül mozognak.”

Ez a képletes leírás tökéletesen illik az arany piacára is. A kutya az arany ingadozó határidős árfolyama a New York-i tőzsdén, a gazdi pedig a fizikai aranypiac. Szemben a határidős piacokkal, amelyeken az izgága spekulánsok fogadásokat kötnek a sárga nemesfém jövőbeni árfolyamára, nyugodt mederben folyik a kereskedés Londonban a fizikai piacon, ahol például ékszergyártók, finomítók és feldolgozók vásárolják a jellemzően kiegyensúlyozottan alakuló, valós kereslet kielégítésére az értékes alapanyagot.

Kitartanak a befektetők az aranyuknál

Kosztolany allegorikus kutyája most éppen lemaradásban van gazdája háta mögött. Tavaly szeptemberben láttunk a határidős tőzsdén 1.923 dolláros unciánkénti árat is, amit egy 20% körüli korrekció követett. December végén már csak 1.522 dolláron álltak a jegyzések, de azóta ismét visszaemelkedett valamelyest az aranyár, és most éppen 1.650-1.700 dollár között jegyzik egy uncia színarany árát. Efféle korrekciók, amelyeket rendszerint erős árfolyamemelkedés előz meg, a piac lélektanában gyökereznek. Hiszen szó sincs arról, hogy masszív eladói hullám söpörne végig az arany addigi tulajdonosainál, vagy hogy új lelőhelyek kínálata árasztanál el a piacot. A globális keresletet tekintve sem lehet markáns visszaesésről beszélni. Annyi történik mindössze most is éppen, hogy a rövidtávú pénzügyi befektetők csökkentik a spekulatív pozícióik számát a New York-i Comex-en, mert számukra nagyobb megtérüléssel csábít jelenleg a részvénypiacok emelkedése.

A részvények iránti vágy aktuális felizzása mögött Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke áll, aki két, egyenként 500 milliárd eurós töltettel fűtött be a bankszektornak, kellemes meglepetést okozva a címzetteknél a három évre és mindössze 1%-os mikrokamatra folyósított friss likviditással. Ez a pénz nem hever el hasztalan, hanem mint ahogy egy infúziós zacskó tartalma a vérrendszerbe kerülve fokozatosan elhatol a test legutolsó sejtjéig is, úgy találja meg az útját az állampapírpiacokra, a pénzintézetek refinanszírozásába, vagy éppen a spekulatív tőkepiaci tranzakciókba. Az EKB és más központi pénzintézetek célja a pénzcsapok megnyitásával az, hogy áttörjenek egy lefelé gyűrűző spirált, így akadályozva meg a fennálló pénzügyi világrend összeroskadását.
Az elszabadult bankóprés hajtja felfelé az arany árát .

Ez az elképesztő pénzpumpa azonban nyilvánvaló kockázatot jelent az árstabilitására. Alig van olyan elemző, aki ne figyelmeztetne az infláció veszélyére, ami csak azért képes egyelőre tűréshatáron belül maradni, mert a növekvő pénzmennyiséggel egy időben a pénz forgási sebessége lecsökkent a válság hatására. Az infláció azonban reális veszély, és akik az aranyban már eddig is a pénzromlás elleni védekezés eszközét látták, azok a jelek szerint kitartanak a nemesfém mellett hosszútávon, sőt az árfolyam mérséklődését további vásárlásokra használják. Rekordkészleteket halmoztak fel az aranyba fektető tőzsdén kereskedett alapok is a betéteseik számlájára, és változatlanul ritkaság számba mennek azok az eladók, akik meg szeretnének válni a félretett aranyuktól. A hazai tapasztalat szinkronban van a nagyvilággal, tíz vevőre nálunk sem jut egynél több eladó. Az arany értékállóságába vetett hit felerősödésén érzékelhető, hogy az utóbbi években ősi beidegződések keltek életre ismét.

A pénztárcákba begyűrűző infláció persze nem elkerülhetetlen törvényszerűség. Ahogy lehet pénzt teremteni a semmiből, úgy számos technika áll rendelkezésre a pénz kivonására a gazdaságból. A veszély mindössze a folyamatok ellenőrzés alatt tartásában és a monetáris politika eszköztárának finomhangolásban rejlik. A válság utóbbi négy évének menedzselése jól bizonyítja, hogy az egymással összefüggő piacok, a politikai döntéshozatal körülményessége, az időzítés nehézsége és a tervezhetetlen tényezők hatása együttesen milyen kontrollálhatatlan helyzeteket képesek teremteni. Az inflációs folyamatok megfékezése a gazdasági fellendülés lefojtása nélkül egy kritikus kötéltánc lehet majd még a válságkezelés következő fázisában.

És ha a fejlett országok inflációs rátája nem is indokolná a mostani magas aranyárat, a feltörekvő országok esetében már más a helyzet. Bár a kínai és az orosz pénzromlás az utóbbi időkben javuló tendenciát mutatott, a mérték még mindig magas, 4% közeli, nem is beszélve India (7,6%), Dél-Afrika (6,3%) és Brazília (5,2%) leértékelődő devizáiról. Az ezekben az országokban mutatkozó igen jelentős aranykereslet legfőbb motivációja a vagyonmentés egy értékállónak vélt eszközkategóriába.

Az arany és az értékállóság mítosza

Függetlenül attól, hogy a jegybankok által teremtett likviditás a pénzforgalomba kerül-e és ott milyen sebességgel cserél gazdát, tény az, hogy a pénz mennyisége egyre csak gyarapodik, miközben a kitermelt arany mennyisége ezzel messze nem képes lépést tartani. A Föld felszínére hozott sárga nemesfém mennyisége évről évre kb. 1,5%-kal növekszik. A papírpénz volumene ezzel szemben viszont drámai dinamikával, természetes korlátokat nem ismerve bővül. Márpedig az arany árát éppen, hogy ezekben a papírpénzekben szokás kifejezni.

A pénz és az arany mennyiségének szembeállításával érdekes számjátékok játszhatóak le. Az USA legszűkebben értelmezett pénzmennyisége (készpénz és látra szóló betétek, M1) február végén 2.220,7 milliárd dollár volt, az ország aranytartaléka pedig 8.133 tonna, azaz 261,5 millió uncia. Ez egy hagyományos értelemben vett aranyfedezetű valuta esetén unciánként 8.492 dolláros egyensúlyi aranyárat jelentene, ami a jelenlegi nagyjából 1.680 dolláros árfolyamnak az ötszöröse. 2008. februárjában, a gazdasági és pénzügyi válság világméretű kirobbanását megelőzően 1.382,6 milliárd dollárnyi pénzmennyiségre vetítve ez az egyensúlyi ár 5.287 dollár lett volna, ami az akkori csaknem 1.000 dolláros tényleges aranyárnak szintén az ötszöröse. Az amerikai pénzmennyiség növekedését tehát szinte egy az egyben lekövette az arany árának emelkedése. Amennyiben a pénzkínálat az elkövetkezendőkben hasonló dinamikával bővül még tovább, akkor elég kézenfekvő, hogy az ugyanebben a pénzben kifejezett aranyár is csak egyre magasabbra kerülhet.