BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A görögök keverték meg a kártyát

Megint a görögök keverték meg a kártyát. Úgy tűnik eldőlt, hogy új választások lesznek, mégpedig június 17-én. Kérdés, hogy addig hogy alakul a pártok népszerűségi rangsora – írják az Erste Befektetési Zrt. közgazdászai.

A legutóbbi poll szerint, ugyan a Syriza vezetne, de ugyanúgy patthelyzet alakulna ki a választások után, mint most. Vagyis egyre nagyobb a valószínűsége, hogy a görögök elhagyják az EMU-t és akkor az EU-t is. Ezt árazzák az EUR/USD, na meg a részvénypiacok is. Például a BUX már le is dolgozta az idei emelkedését, s már 1 százalékos csökkenést mutat a decemberi záróértékhez képest, vagyis reagálunk a hírekre rendesen. Persze nem csak mi, hiszen a DAX-ot is a 200 napos mozgóátlag felé húzza az események sorozata.

Az EUR/HUF is elpattant, már a 200 napos mozgóátlag fölött mozog az árfolyam, és gyorsulva távolodik tőle,  és még nem is beszéltünk az olasz és spanyol hosszú hozamokról. Pedig a görög kilépés és csőd már leginkább az ESFS-en és az európai monetáris intézményeken csapódna le, amikre a hatás limitált lenne, hiszen a bankok már gyakorlatilag leírták a kitettségüket. Persze a piaci szereplők félnek a tovagyűrűző hatástól Spanyolország és Olaszország felé, amely már sokkal nagyobbat szólna. Hozzá kell tennünk, hogy az elmúlt években ezen országok felé is jelentősen csökkentették a bankok a kitettségüket. Mindenesetre, úgy tűnik a forint reggeli mozgása alapján is, hogy a magyar részvénypiac is jelentős ütést kaphat ma.

Nemzetközi hírek

USA, Európa:

- A nap első felében hegymenetbe kapcsoltak a tengerentúli piacok, a hangulat azonban fokozatosan elromlott, és zárásra már pirosba fordultak az indexek (Dow -0,5 százalék, Nasdaq -0,3 százalék, S&P500 -0,57 százalék).

- 6,56 pontról 17,1 pontra emelkedett a New Yorki Fed index májusban. A nagy emelkedés jóval meghaladta az elemzők 9 pontos várakozását.

- A kiskereskedelmi forgalom alig emelkedett az USA-ban, a 0,1 százalékos növekedés megfelel az elemzői várakozásoknak.

- Francois Hollande és Angela Merkel a közös tanácskozás után tegnap azt mondták, hogy Görögországnak az eurózónában kell maradnia.

Olaj, arany:

- Nem ért véget a lejtmenet a kőolajban. Tegnap egy széles sávban (93-95,5 dollár között) oldalazott az árfolyam, de végül 0,9 százalékos mínuszban zárt. A reggeli órákban is délnek vette az irányt az árfolyam, és a 92,5 dolláros támaszig süllyedt.

- Az Amerikai Energiahivatal ma publikálja az olajkészletek alakulását. Kőolaj terén 1,75 millió hordós emelkedésre, míg benzin terén 100 ezer hordó csökkenésre számítanak az elemzők.

- Az arany stabilan zuhan lefelé, napok óta csak eső gyertyák rajzolódnak ki a grafikonon. Tegnap 1.544 dollárig zuhant az árfolyam, majd a reggeli órákban 1.536 dollárig folytatódott a lejtmenet.

Távol-Kelet:

- Nagyot zuhantak a vezető távol-keleti piacok (Nikkei -1,12 százalék, Hang Seng -2,94 százalék, Shanghai -0,67 százalék).

- Dél-Koreában a várakozásoknak megfelelően 3,4 százalék volt az áprilisi munkanélküliségi ráta.

- A japán évesített gépipari rendelések nagyot estek vissza márciusban. Az előző havi 8,9 százalékos érték után -1,1 százalék lett az adat, miközben az elemzők 4,4 százalékra számítottak.

Devizák:

- Tovább gyengült tegnap a hazai fizetőeszköz. Napközben 291,5-ig visszaerősödött a forint, de ez csak átmeneti volt, mert a nap végére a 200 napos mozgóátlagot megközelítve 294,5-ig gyengült. A mozgóátlag átmenetileg megállíthatja az árfolyam emelkedését, de a jelenlegi negatív hangulatban van még tere a forint gyengülésének.

- A dollár töretlenül erősödik, és tegnap zárásra 1,273-ig süllyedt az EUR/USD árfolyama. Napok óta erősödik megállás nélkül a tengerentúli deviza, a következő támaszt az 1,263-as lokális minimumnál találjuk.

Határidős piacok: Mínuszban vannak ma reggel a határidős indexek.

Vállalati hírek

Az Egis tegnap zárás után tette közzé a II. negyedéves eredményét. A forint gyengülése és a sikeres költségcsökkentés miatt az eredmény jobb lett, mint a meglehetősen pesszimista piaci konszenzus. A hazai és a kelet-európai piacok gyenge teljesítményét nagyrészt ellensúlyozni tudta a FÁK országok jó szereplése, valamint a nyugat-európai értékesítés vártnál gyorsabb magára találása. A kiemelkedő bruttó marzs, valamint a hatékony költségcsökkentés eredményeképp az üzemi marzs a már jó ideje nem látott 20,5 százalékos szintre emelkedett. Mivel a jó üzemi eredmény javuló pénzügyi eredménnyel, valamint a vártnál kisebb tényleges adókulccsal párosult, így a nettó profit 6,7 százalékkal meghaladta várakozásunkat. Míg árbevétel soron csak kismértékben, addig üzemi és nettó eredmény soron jóval meghaladták a számok a piaci várakozást. A cég ma elemzői tájékoztatót tart, ahol többet is megtudhatunk a jövőbeli tervekről.

- Az OTP tegnap délutáni elemzői tájékoztatóján elhangzott, hogy a bank idén a hitelállomány csökkenésére számít (korábban egyszámjegyű növekedést vizionált). Oroszországban kedvező makrofolyamatok indulhatnak, míg Bulgáriában a korábban prognosztizáltnál rosszabb lehet a helyzet. Az I. negyedévi 13 százalékos üzemi költség növekedés ellenére éves szinten tartható az 5 százalékos növekedés. A vártnál kevesebben jelezték eddig, hogy részt kívánnak venni az új árfolyamrögzítéses rendszerben.

- A horvát korrupcióellenes hivatal, az USKOK vizsgálatokat kezdett az INA-nál. Kíváncsiak azokra a derivatív ügyletekre is, melyeken a cég 2008 végén 1,5 milliárd kuna veszteséget szenvedett el, s melyek után a MOL pénzügyi segítséget nyújtott az INA-nak, cserébe pedig megszerezte a menedzsment jogokat. A hivatal azt is vizsgálja, hogy a korábbi források helyett miért a szlovén Salbatringtól szerzi be a dízelt az INA. Egyelőre nem világos, hogy a korrupcióellenes hivatal vizsgálódásai hatással lesznek-e a MOL-INA, illetve a MOL és a horvát kormány kapcsolatára. Árfolyamhatásra nem számítunk.

- Az E-Star közzétette április havi helyzetjelentését. Az fűtési szezon véget ért, így az EBITDA (0,3 millió euró) jelentősen csökkent az egy hónappal korábbihoz képest. A cég módosította a január-márciusi adatait, így az első három hónapban az EBITDA 4 millió euró volt. Ebben az évben új beruházást még nem indított a társaság. A készpénzállomány a múlt havi szinten maradt (2,9 millió euró). Az EBITDA csökkenése tovább folytatódhat májusban, hiszen április első fele még fűtési szezon volt. Jó hír, hogy stabilizálódni látszik a készpénzállomány, és úgy tűnik fedezni tudja az idei kötelezettségeket. Árfolyamhatásra nem számítunk.

- A PannErgy 2012. május 15-én 8.800 darab saját részvényt vásárolt 612 forintos átlagáron. A tranzakciót követően a társaság 3.232.729 darab saját részvénnyel rendelkezik, ami a kibocsátott teljes részvénymennyiség 15,35 százaléka.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.