BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Félezer lakás az eszközkezelőnél - Nem kerékkötők a bankok

Csaknem félezer lakást ajánlottak már fel az eszközkezelőnek, ezek átlagos forgalmi értéke 6,8 millió forint volt, ennek a felét fizette ki értük az állam. A nehéz szociális helyzetben lévő adósoknak méltányos összeget kell fizetni bérleti díjként.

Csaknem 500 lakást ajánlottak már fel a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. (NET) számára a nehéz helyzetben lévő hiteladósok – tudatta lapunkkal a társaság. A korábban nyögvenyelősen indult program az elmúlt hetekben kezdett felpörögni, aminek hátterében az áll, hogy az Országgyűlés módosította a NET programját szabályozó törvényt, a kormány pedig ezzel párhuzamosan rendeletben határozta meg a szociálisan rászorulók körét. Most már nem feltétele a programba való bekerülésnek a kényszerértékesítésre jelölés – ez ugyanis a szigorú kényszerértékesítési kvóta miatt leszűkítette a jogosultak körét –, sem a két családi pótlékra jogosító gyermek nevelése.

Az új feltételeknek köszönhetően szeptemberben érezhetően megnőtt az ügyfelek és a bankok aktivitása is, amelyek egyébként a korábbi feltételezésekkel ellentétben nem kerékkötői a programnak. „A bankokkal nagyon jó az együttműködés, vannak, amelyek a saját holnapjukon is népszerűsítik az eszközkezelőt” – mondta lapunknak Ternyák Edit, a NET szóvivője.

Az előzetes modellszámítások alapján mintegy 25 ezer család lehet jogosult a programra, amelynek feltételei még most is eléggé szigorúak. Feltétel például, hogy ez év elején már legalább 180 napja késedelmes volt a jelzáloghitel, komoly megkötések vonatkoznak az ingatlan forgalmi értékére is, Budapesten és a megyei jogú városokban a hitelszerződés megkötésekor ez nem haladta meg a 15 millió forintot, egyéb településeken pedig a 10 millió forintot.

A banktól kapott kölcsön összege a hitelszerződés megkötésekor az ingatlan forgalmi értékének a 25 és 80 százaléka közé kellett essen, és az is megkötés, hogy a jelzáloghitel mögött fedezetként csak a megvásárlásra felajánlott ingatlan szerepel. Emellett szociális rászorultsági kritériumok is vannak, ápolási díjban kell részesülni, vagy családi pótlék felvételére jogosító gyereket kell nevelni, és emellett a jogszabályban meghatározott segélyekre is jogosultnak kell lenni.
Az első mintegy 500 felajánlás alapján a forgalmiérték-adatok átlagosan bőven benne vannak a határban.

A felajánlott ingatlanok a hitelszerződés megkötésekor meghatározott átlagos forgalmi értéke 6,8 millió forint volt, ezeket átlagosan 3,4 millió forintért vásárolta meg a NET. A beérkezett felajánlások feldolgozása folyamatosan zajlik a cégnél, a beérkezéstől számítva két-három hónap elteltével kerülhet sor az ingatlan adásvételi , valamint a bérleti szerződés megkötésére.

A munkát lassíthatja, ha hiánypótlásra van szükség a dokumentumoknál, vagy ha több bank is jelzálogjogot jegyeztetett be az ingatlanra, ekkor ugyanis a NET mindegyikkel felveszi a kapcsolatot, elkészítik a vételárfelosztást, és a fentieken túl, még a szerződéskötést megelőzően a helyszíni szemle során elvégzik a műszaki ellenőrzést is.
Az eljárás ideje alatt viszont a hiteladós lakhatása nincs veszélyben, mert a végrehajtási eljárást a bank felfüggeszti, a végén pedig igen kedvező díj, a hitel felvételkori forgalmi értékének mindössze 1,5 százalékáért bérelheti vissza a lakást évente, vagyis egy tízmilliós lakás bérleti díja mindössze 12 500 forint havonta.

Tízezer fölötti kényszerértékesítés

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) adatai szerint szeptember végéig csaknem 11 ezer ingatlant jelöltek már ki a bankok – az érintett több mint százezerből – kényszerértékesítésre azóta, hogy a kilakoltatási moratórium 2011 közepén megszűnt.

Azóta a hitelintézetek egy kvóta alapján jelölhetnek ki ingatlanokat kényszerértékesítésre, ennek alapját a 90 napon túl késedelmes jelzáloghitelek adják, jelenleg az ezek fedezetéül szolgáló ingatlanok három százalékát árverezhetik el a pénzügyi szolgáltatók.

A hitelintézetek a kvótát az idei harmadik negyedévben csak 71 százalékig használták ki, 2866 lakás került kalapács alá. A korábbi negyedévekben 80 százalék fölötti volt a kvóta kihasználtsága.

Eddig a legtöbb kényszerértékesítésre kijelölt ingatlan Pest megyében és Budapesten volt, a legmagasabb kvótakihasználtság is a fővárosban és Pest megyében jellemző, de Borsod­ban is jellemzően az átlag felett kihasználják a kvótát a hitelintézetek. Tolna megyében ezzel szemben kifejezetten alacsony a kvóta kihasználtsága.


Azóta a hitelintézetek egy kvóta alapján jelölhetnek ki ingatlanokat kényszerértékesítésre, ennek alapját a 90 napon túl késedelmes jelzáloghitelek adják, jelenleg az ezek fedezetéül szolgáló ingatlanok három százalékát árverezhetik el a pénzügyi szolgáltatók.

A hitelintézetek a kvótát az idei harmadik negyedévben csak 71 százalékig használták ki, 2866 lakás került kalapács alá. A korábbi negyedévekben 80 százalék fölötti volt a kvóta kihasználtsága.

Eddig a legtöbb kényszerértékesítésre kijelölt ingatlan Pest megyében és Budapesten volt, a legmagasabb kvótakihasználtság is a fővárosban és Pest megyében jellemző, de Borsod­ban is jellemzően az átlag felett kihasználják a kvótát a hitelintézetek. Tolna megyében ezzel szemben kifejezetten alacsony a kvóta kihasználtsága.

-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.