BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ma az OTP húzhatja fel a tőzsdét

A KBC szakértője szerint csütörtökön is az OTP erősödése adhat lendületet a BUX indexnek, a CIB elemzői szerint pedig a magyar inflációs adat befolyásolhatja az árfolyamok alakulását.

Nyári Zsolt, a KBC üzletkötője pozitív nyitás után izgalmas délelőttöt vár, mivel az OTP szerdán éves csúcsára ugrott, ez pedig csütörtökön is kellő lendületet adhat a BUX indexnek. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy a nemzetközi hangulat nem nagyon támogatja az erősödést. A KBC szakértője elmondta: az Egyesült Államokban elkezdődött a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon, ami hatással lehet az árfolyamokra.

A CIB Bank szakértőinek reggeli elemzése szerint a magyarországi inflációs adat, majd a délután az Egyesült Államokból érkező makroadatok lesznek a piaci figyelem középpontjában.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 83,64 pontos, 0,44 százalékos emelkedéssel, 18.948,74 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 8,9 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen alakult az előző napi záráshoz képest.

A Mol 50 forinttal, 0,27 százalékkal 18.450 forintra csökkent, 870,2 millió forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 96 forinttal, 2,35 százalékkal 4.175 forintra erősödött, forgalma 6,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,96 százalékkal 413 forintra esett, forgalma 1,1 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 10 forinttal, 0,03 százalékkal 38.910 forintra nőtt, a részvények forgalma 233,1 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 29,2 millió forintos forgalom mellett 65 forinttal, 0,36 százalékkal 17.885 forintra gyengült.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.