BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az OTP esésére fogadnak a legtöbben

A short ügyletek korlátozására hozott uniós jogszabály hatályba lépése óta elkerülték a nagyobb sokkok a piacokat – hangzott el a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) szerdai sajtóbeszélgetésén.

Jelenleg az unióban tilos az úgynevezett fedezetlen short ügyletek kötése, vagyis az értékpapírok esésére kötött olyan fogadások, amelyeknél a pozíciót nyitó spekuláns nem vesz kölcsön értékpapírt. Emellett azonban szigorúbban szabályozzák a normás short ügyleteket is, amelyeknél a pozíciót megnyitó valóban kölcsönvett értékpapírokat vagy pedig megállapodott azok kölcsönvételéről.

Ebben az esetben is megtörténhet ugyanis, hogy a nagy mennyiségű eladással olyan negatív üzenetet közvetítettek a piaci szereplők felé, ami jelentősen rontja például egy ország megítélését, ilyenkor minősített esetben piacmanipulálásról is szó lehet – magyarázta Wermeser Zsolt, a PSZÁF ügyvezetője. Az átláthatóság növelése érdekében ezért a szabályos, fedezett short ügyleteket is be kell jelenteni tavaly november óta a pénzügyi felügyeleteknél Európa-szerte.

A részvényeknél, állampapíroknál és CDS-eknél akkor kell bejelenteni a pozíciókat, ha azok részvény esetében a kibocsátó jegyzett tőkéjének 0,2 százalékánál nagyobbak, állampapírok és CDS-ek esetében pedig a kibocsátott és piacon lévő mennyiség 0,1 százalékát elérik. Magyar állampapírok esetében tehát akkor kell bejelenteni a short ügyleteket, ha azok értéke legalább 17 milliárd forint, egy OTP részvénynél pedig akkor, ha legalább 560 ezer részvényre vonatkozik a tranzakció – ennek értéke a mostani árfolyamon megközelíti a 26 milliárd forintot.

Ezeket a tranzakciókat csak jelezni kell a felügyeletnek, közzétenni a nyilvánosság felé nem kell. Közzétételi kötelezettsége csak akkor van egy ügyletet kötőnek, ha részvényt shortol, és a pozíciójának a mérete meghaladja a kibocsátó jegyzett tőkéjének fél százalékát. Ez az OTP esetében 1,4 millió darab részvényt jelent, amelynek értéke 64 milliárd forint fölött van.

A hazai értékpapírok közül egyébként a bejelentési kötelezettség bevezetése óta a legtöbbször az OTP-t shortolták. A legutóbbi, a részvények 0,5 százalékát érintő pozíciót április 5-én nyitotta a papírra a Marshall Wace LLP, a bankpapír esésére játszik emellett a Lansdowne Partners hedge fund egy 1,4 százalékos pozícióval, de shortolja egyebek között a ZBI Equities és a Morton Holdings is. A Molt is shortolja egy cég, a Linden Advisors, az FHB esésére szintén egy külföldi cég fogadott, a Wellington Management Company. A hazai brókercégek közül csak az Erste Befektetési Zrt. shortolt nagyobb mennyiségű részvényt hazai tőzsdei cégben, ők a Synergon esésére játszottak.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.