BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A fokozatos gazdasági növekedés reménye hatott a piacokra

Kedvező adatoknak örülhettek tegnap a piacok. Az eurózóna PMI adata 16 hónapos csúcsra kapaszkodott, miközben Amerikából is a várakozásokat felülmúló feldolgozóipari adatok láttak napvilágot – írják az Erste elemzői.

A fokozatos gazdasági növekedés reménye hatott a piacokra és feledtetni tudta a QE3 kivezetésével kapcsolatos aggodalmakat, mely gondolathoz egyébként is egyre jobban kezdenek hozzászokni a befektetők.

A portugálok látszólag véresen komolyan veszik a hiány- és adósságcélok teljesítését, tegnap még a pénzügyminiszter is lemondott a késlekedés miatt.

Tegnap a hazai parkett nem tudott csatlakozni a nemzetközi piacok emelkedéséhez, azonban ma már valószínűleg ebben is fordulatot láthatunk majd, és a BUX index teljesen betöltheti a korábban hagyott rést, melynek éle 19.027 pontnál húzódik.

A DAX index pedig a 8.085 és 8.160 pont közötti rést veheti célba a következő napokban.

USA:
- Míg a múlt hét utolsó kereskedési napján az eladók voltak többségben, addig a tegnapi kereskedés már az emelkedésről szólt. A nap elején lendületes erősödéssel kezdődött a kereskedés, majd zárásig lefelé csorogtak az árfolyamok, de így is sikerült a pozitív tartományban maradni (Dow 0,44 százalék, Nasdaq 0,9 százalék, S&P500 0,54 százalék).
- Az ISM feldolgozóipari beszerzési menedzser index értéke 49 pontról 50,9 pontra emelkedett, ez pedig kedvezőbb az 50,5 pontos várakozásnál. Az index 3 havi csúcsra emelkedett.
- 16 órakor gazdasági hangulat indexet publikálnak, 23 órakor pedig gépjármű értékesítési adatok érkeznek az USA-ból.

Európa:
- Emelkedtek a nyugat-európai börzék (FTSE100 1,49 százalék, DAX 0,31 százalék, CAC40 0,75 százalék).
- Tegnap lemondott a portugál pénzügyminiszter Vitor Gaspar. Az okok közé tartoznak a nem teljesült adósságcélok, illetve az is, hogy az alkotmánybíróság döntései a megszorító lépések eltörléséről szóltak.
- A német feldolgozóipari beszerzési menedzser index valamelyest gyengébb lett a vártnál, az előzetes 48,7 pont után 48,6 pontra süllyedt a mutató, miközben az elemzők stagnálást vártak.
- Az eurózóna egészére vonatkozó feldolgozóipari index azonban jobb lett a vártnál, a mutató az előzetes 48,7 pontról 48,8 pontra emelkedett, ami 16 havi csúcsot jelent. A szektor szűkülése (50 alatti érték) azonban 23 hónapja tart.
- A munkanélküliségi ráta az eurózónában 12,1 százalékra emelkedett, az előző havi 12 százalék (felülvizsgált érték) után. Ez azonban még így is jobb, mint a várt 12,3 százalék, bár egy évvel ezelőtt még 11,3 százalék volt a mutató.
- Az előző havi 1,4 százalékról 1,6 százalékra emelkedett az infláció júniusban az eurózónában.
- A Moody’s megítélése szerint a Cipruson végrehajtott adósságcsere csődeseménynek minősül, ennek megfelelően az ország Caa3 minősítést kapott negatív kilátások mellett.

Olaj, arany:
- A múlt heti meredek esést követően az aranynál továbbra is tart a korrekció, ami az 1200 dolláros támaszszintről indult. Tegnap egészen 1252,5 dollárig emelkedett az arany árfolyama és ma reggel is egy kisebb emelkedés tapasztalható, az árfolyam 1258 dollár környékén jár.
- A kedvező amerikai feldolgozóipari és a szintén kedvező európai PMI adatok hatására nagyot emelkedett a WTI típusú olaj árfolyama, megközelítve az egyhetes csúcsot 97,95 dolláron zárta a tegnapi kereskedést.

Devizák:
- A forint tovább erősödött az euróval szemben, és immáron áttörte a 295-ös szintet is és egészen 294-ig csökkent az EUR/HUF árfolyam értéke. Ma reggel további forinterősödés tapasztalható és minimális mértékben már a 294-es árfolyam alatt kereskednek a devizapárral.
- Szűk tartományba szorult be az EUR/USD devizapár értéke. Alulról az 1,3-as szint támasztja az árfolyamot, míg felülről a 200 napos mozgóátlag jelent korlátot. A kettő közti meglehetősen szűk mozgásteret tegnap teljes egészében betöltötte a devizapár, melynek értéke 1,3010-ről 1,3064-ig emelkedett.

Távol-Kelet:
- A Nikkei 1,41 százalékot, a Shanghai index 0,24 százalékot emelkedett, miközben a Hang Seng 0,09 százalékot csökkent.
- Ausztráliában a várakozásoknak megfelelően 2,75 százalékon hagyták a jegybanki alapkamat nagyságát.
- A jen árfolyama ismételten jelentősen csökkent a dollárral szemben, és 99,8-as árfolyamával megközelítette a lélektanilag jelentős 100-as szintet.

Határidős piacok:
- Az amerikai határidős piacok a pozitív tartományban voltak ma reggel, míg az európaiak vegyes képet mutattak.

Vállalati hírek

- Alacsony bázisról nagyot ugrottak a Daimler eladásai Indiában. A második negyedév alatt 1756 gépjárművet értékesítettek, ami 32 százalékkal haladja meg a tavalyi év azonos teljesítményét, azonban az értékesített darabszám továbbra sem jelentős.

- Ismét gyenge gépkocsi értékesítési adatok érkeztek Olaszországból. A teljes piac mérete a tavalyi gyenge bázisról 5,5 százalékkal csökkent, a Fiat csoport értékesítése még ennél is jobban, 15 százalékkal csökkent.

- A Fiat elnöke, John Elkann tagadta, hogy tárgyalásokat folytatnának a PSA Peugeot Citroen csoporttal az autógyártó felvásárlása kapcsán. Azt azonban megerősítette, hogy egy vonzó ajánlat megtárgyalására nyitottak lennének.

- A Lufthansa-hoz tartozó Germanwingsnél állítólag jól haladnak az egyeztetések, és valószínűleg képesek lesznek elkerülni a sztrájkot, amire július 5-ét követően kerülhetett volna sor. Szintén a két társasághoz kötődő hír, hogy Germanwings járatok válthatják ki azokat a Lufthansa járatokat, melyek nem voltak profitábilisak. Ennek oka, hogy a fapados légitársaság nagyjából 30 százalékkal alacsonyabb költségekkel üzemel, így ezeknek a járatoknak az üzemeltetése ott is nyereséges lehet, ahol a Lufthansa hagyományos üzleti modellje nem kifizetődő. A mostani döntés egybevág a Lufthansa korábban bejelentett stratégiájával is, melyben a jelenleginél sokkal nagyobb hangsúlyt helyeznének a fapados járatokra.

- A BOFAML a korábbi 1,85 euróról 2,2 euróra növelte a Nokia célárát.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.