BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Erősödéssel kezdte a forint a hetet

Pénteken már nem mutatott akkora gyengülést a forint, mint azt csütörtökön tette, és az euró drágulása is megállt 296 forint környékén. Egyébként ez a szint volt idáig az e havi forintmélypont, 296 körül járt a hónap elején is az árfolyam. Ezért ez a szint továbbra is ellenállásként szolgálhat. Lefelé 294, majd 292-291 forintnál látunk szinteket, írják az Erste elemzői.

A forintra egyelőre nem hatott olyan mértékben negatívan a legújabb devizahiteles mentőcsomag ötlete, mint a részvénypiacra (ezen belül természetesen az OTP-re). A forint árfolyama ma reggel viszonylag stabilnak látszik egyelőre. Az előttünk álló napokban a devizahiteles mentőcsomag lehet továbbra is a figyelem középpontjában, ami meghatározhatja az árfolyamot. Sajtóhírek szerint a kormány szerdán dönthet a kérdésben.

Az ÁKK pénteken a hosszabb lejáratokon a hozamok érdemi emelkedését mérte. A 3-15 éves lejáratokon 6-16 bázispontos hozamemelkedés következett be.

Nemzetközi helyzetkép:

Kissé emelkedett az EUR/USD árfolyama, és az 1,3109-es pénteki nyitó érték zárásra 1,3143-ig mozdult el, az árfolyam változatlanul a 200 napos mozgóátlag közelében tartózkodik, attól csak egy-egy nap erejéig tud elpattanni. Felemás mozgást mutattak pénteken a vezető tengerentúli indexek, egyedül az S&P500 tudott enyhe pluszban zárni, fontosabb makroadatok nem jelentek meg pénteken (Dow -0,03%, Nasdaq -0,64%, S&P500 0,16%). Enyhe mínuszban zártak a nyugat-európai börzék (FTSE100 -0,05%, DAX -0,06%, CAC40 -0,07%). Ázsiában a Nikkei 0,47%-ot emelkedett, miközben a Shanghai index értéke érdemben nem változott, a Hang Seng index értéke pedig minimális mértékben, 0,08%-kal csökkent. Az arany 1.316 dollárig emelkedett ma reggel köszönhetően annak a spekulációnak, hogy a Fed tovább folytatja élénkítő politikáját, ami aláássa a dollár erejét. A WTI nyersolaj is 108,5 dollárra emelkedett, kismértékben meg is haladta a Brent árát, amire 2010 óta nem volt példa. A WTI esetében jelentős fedezeti alap vásárlás volt, az alapok elsősorban az élénkülő keresletet és a csökkenő amerikai készletadatokat figyelik.

Friss hazai és nemzetközi hírek:

Péntek délután a kínai jegybank enyhített a hitelezési szabályokon. Többek között eltörölte a hitelkamatok kötelezően alkalmazandó minimumkamatát, és megszűntették a vidéki hitelszövetkezetek esetében a hitelezési kamatok felső határát is.

Heti kitekintő:

Egyesült Államok: ezen a héten nem lesz túlságosan sok makrogazdasági adat a tengerentúlon. Ma, illetve szerdán képet kaphatunk arról, hogy a múlt heti, gyászos megkezdett építkezések statisztika tényleg az ingatlanpiac általános lassulását tükrözi, vagy egyszeri megbicsaklásról van csupán szó (ma használtlakás, szerdán újlakás értékesítés statisztikák jelennek meg). Ezek mellett csütörtökön tartós cikkek rendelésállomány statisztikát publikálnak.

Európa: az öreg kontinensen ezen a héten a feldolgozóipari beszerzési menedzser indexek alakulására kell figyelni. Szerdán reggel publikálják ezzel kapcsolatban az előzetes, júliusi adatokat. Németországban a júniusi 48,6 pont után 49,4 pontot, Franciaországban 48,4 után ugyanekkora értéket, míg az eurozóna esetében 48,8 pont után 49,2 pontot várnak az ezt követő elemzők. Csütörtökön a német Ifo indexet teszik közzé, a várt érték 106,1 pont júliusra, az előző havi 105,9 pontot követően.

Magyarország: ezen a héten a legfontosabb esemény a keddi MNB kamatdöntés és a szerdai kormányülés lesz. Utóbbin dönthetnek a legújabb devizahiteles mentőcsomag részleteiről, amire már nagyon vár a piac. A keddi kamatdöntés várhatóan újabb 25 bázispontos csökkentést fog hozni, így a jegybanki alapkamat 4 százalékon állhat a hónap végén. Az infláció miatt egyelőre nem kell aggódni: az elmúlt hónapokban a jegybanki célt 1 százalékpontnál is nagyobb mértékben alulmúló értékekkel találkoztunk, ráadásul az éves adatok még kissé tovább csökkenhetnek ősszel, ha jön az újabb rezsicsökkentés. A belső kereslet továbbra is nagyon nyomott, így a vállalatok egyszerűen képtelenek költségeik emelkedésének érdemi részét áthárítani. A piaci hangulat eközben javult a júniusi kamatdöntés óta, a befektetők ugyanis elkezdtek újra kicsit kevésbé aggódni a Fed monetáris politikájával kapcsolatban. Mindezek ellenére egyelőre tartjuk azt a várakozásunkat, hogy a mostani vágást követően nem lesz több kamatcsökkentés. Egyrészt, a külső adósság továbbra is számottevő, ami szükségessé teszi egy bizonyos szintű kamatprémium meglétét. Másrészt, a legújabb devizahiteles mentőcsomaggal kapcsolatos híráramlás újra felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar gazdaságpolitika továbbra is nehezen kiszámítható. Ez pedig ugyancsak megnehezítheti a monetáris lazítás folytatását.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.